2024.10.08, Kedd
Így halad a BMW gyár szomszédságában kivitelezés alatt álló vasútfejlesztési beruházás - galéria

Így halad a BMW gyár szomszédságában kivitelezés alatt álló vasútfejlesztési beruházás - galéria

magyarepitok.hu

2022.12.20. 10:34 - Kolinek Nóra

A V-Híd Zrt. kivitelezésével zajló projektben a nyomvonal felújítása mellett korrekciókat végeznek, és több szakaszon második vágányt építenek ki.

Hirdetés

A 108-as, Debrecen−Füzesabony vasútvonalon zajló fejlesztés a leendő BMW-gyárnak is teret adó Északnyugati Gazdasági Övezet közlekedését javítja.

A projekt a NIF Zrt. beruházásában a V-Híd Zrt. kivitelezésével valósul meg több mint nettó 65 milliárd forint értékben. A munka során – többek között – a meglévő 11,6 kilométeres nyomvonal felújítása mellett elvégzik a szükséges korrekciókat közel 3,6 kilométer hosszan. Debrecen és Tócóvölgy állomások között a meglévő mellé egy második vágányt is építenek.

 

 

A 2020 márciusában kezdődött vasúti fejlesztésről lapunkban több alkalommal is beszámoltunk; egyik különlegessége, hogy itt mutatkozott be a V-Híd Zrt. SMD 80 típusú vágányátépítő gépe.

A kivitelezés előrehaladott állapotban van: elkészült a teljes vasúti pálya és a kapcsolódó utak, a konténerterminál, a műtárgyak és a közmű kiváltások. Megépült több mint 35 600 vágányméter vasúti pálya, 53 csoport kitérő, közel 1000 méter hosszú zajvédőfal átlagosan 3 méter magasságban, 2 új üzemi épület, több mint 20 000 méter fésűs kábelalépítmény. 2021 februárjában a Debrecen és Tócóvölgy közötti szakaszon megtörtént a pálya forgalomba helyezése, így Debrecen és Hajdúböszörmény között újra megindulhatott a vonatforgalom.

 

 

A lakott területek védelme érdekében zajvédőfalakat emeltek

A rendkívül összetett projekt során Debrecen állomás kezdőponti oldalán átépült a vasúti pálya a 100-as vonalon (Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vasútvonal – a Szerk.), valamint a 108-as vonalon kiépült az új második vágány kiágazása. Átépítették a Vértesi úti átjárót, és Debrecen állomás üzemi épületének II., III. és IV. emeletét részlegesen átalakították.

 

 

Debrecen és Tócóvölgy között átépült a meglévő vágány, valamint új második vágányt fektettek. A lakott területek védelme érdekében zajvédőfal épült. Tócóvölgy állomáson szintén átépült a meglévő vágányhálózat, az I. és II. vágányok közé 170 méter hosszban 55 centiméter magas középperont alakítottak ki. Átépült a Kishegyesi úti átjáró, valamint az állomásépület melletti kiszolgáló út és az üzemi parkoló. Átalakításra került továbbá a tócóvölgyi állomásépület üzemi területe is.

 

 

Tócóvölgy–Macs Ipari Park állomásközben a meglévő vágány átépült. Debrecen-Kismacs városrész után a vágány új nyomvonalon folytatja útját az épülő BMW gyár irányába. A korábban a Látóképi csárda felé tartó nyomvonalat elbontották. A szakaszon a Kishatár úti, a Hegedű utcai, az AFIT elnevezésű útátjárók épültek át, valamint új átjáró létesült az Orgona utca folytatásaként a mezőgazdasági területek könnyebb megközelíthetősége érdekében. A 33-as úton nyomvonalkorrekció és egy ideiglenes szintbeni vasúti átkelő létesült, mely a csatlakozó projektben kivitelezés alatt álló különszintű keresztezés forgalomba helyezése után elbontásra kerül.

 

Az ipari park kiszolgálását segítő új nyomvonalon konténerterminált alakítottak ki

Macs Ipari Park egy új, zöldmezős állomás, mely 4 vonatfogadó-indító vágánnyal, 5 rakodóvágánnyal, valamint több különböző funkciójú (pl. mozdonytároló, havaria, kihúzó) csonkavágánnyal rendelkezik.

A megállóhelyhez új közösségi közlekedést kiszolgáló út épült mintegy 800 méter hosszan, ahol 4 buszmegállót alakítottak ki a vasúti megállóval közös peronon, továbbá 500 méter hosszan kerékpárút is épült. Elkészült az új, kétszintes üzemi épület, melyben a KÖFI (központi forgalomirányítás – a Szerk.) és biztosítóberendezési- és távközlési funkciók kapnak majd helyet.

 

 

Macs Ipari Park–Macs állomásköz szintén új zöldmezős vágányszakasz, ahol egy új vágány épült meg.

A Tócóvölgy és Balmazújváros közötti szakaszon a biztosítóberendezési- és távközlési rendszerek próbaüzemét decemberben és januárban tartják. A tervek szerint 2023. első félévében újraindulhat a vonatforgalom a Debrecen és Balmazújváros közötti átépített szakaszokon.

A feladat különlegességei közé tartozik, hogy több mint 11 hektáron nagyteherbírású, bazaltbetonnal burkolt rakterületet építettek, továbbá a rakodás megkönnyítése érdekében két rakodóvágányt teljes hosszban (2 x 825 méter) aszfaltburkolattal láttak el. A zökkenőmentes rakodást szolgálják továbbá a rakodóterületen felállított 25 méter magas, motorosan leereszthető armatúrával rendelkező térvilágítási oszlopok is. Lefektettek továbbá egy 880 méter hosszú beton gerenda-párt is, mely alkalmas a későbbiekben telepítendő közel 40 tonna teherbírású bakdaruk fogadására.

A teljes projekt várhatóan 2023 májusában fejeződik be.

 

 

Galéria

Kötött pályaV-Híd Építő Zrt.Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)DebrecenFüzesabonyBMW-gyárTócóvölgyvasútépítésvasútfejlesztés

Hírlevél

Hirdetés