2024.06.25, Kedd
Üzemlátogatással egybekötött partnertalálkozóval indította az évet a VAMAV Kft.
Fotók: VAMAV

Üzemlátogatással egybekötött partnertalálkozóval indította az évet a VAMAV Kft.

magyarepitok.hu

2023.03.17. 07:30 - Kolinek Nóra

A programon a szakmai előadások mellett kötetlen beszélgetésekre is lehetőség adódott.

Hirdetés

2023.01.31-én került megrendezésre a VAMAV Kft. 14. partnertalálkozója. A több mint 70 éves múlttal rendelkező, elsősorban vasúti kitérőgyártással foglalkozó gyöngyösi székhelyű vállalat rendezvényére nagy érdeklődés mutatkozott, a résztvevők száma meghaladta a 100 főt.

A partnertalálkozó hagyományosan a szakma évindító eseménye, melyen elsősorban a cég előtt álló feladatokra, de mindenekelőtt az együttműködés és együtt gondolkodás lehetőségeire fókuszálnak.

Fotók: VAMAV

A találkozón átadták a 2017-ben alapított Zelovich Kornél-díjat. Az elismerést olyan szakembereknek ítélik oda, akik a megelőző évben kiemelt szerepet töltöttek be a vasúti közlekedés fejlesztésében, nagyberuházások előkészítésében, kivitelezésében.

Az idei díjat Nagy András, a VAMAV Kft. nyugalmazott gyártási osztályvezetője vehette át, valamint posztomusz díjban részesült Kupai Sándor, a MÁV Zrt. volt stratégiai és fejlesztési főigazgatója, akinek a díját özvegye, Kupai Szilvia vette át.

A vállalat projektjeinek megismerésére is lehetőség adódott

A vállalat gyöngyösi telephelyén megrendezett eseményen lehetőség adódott a kötetlen beszélgetésekre, valamint szakmai előadások meghallgatására.

Dr. Joó Ervin, a VAMAV Kft. ügyvezető igazgatója tolmácsolásában a résztvevők megismerhették a vállalat elmúlt 3 évének legfontosabb projektjeit, szolgáltatásait, jövőbeni törekvéseit, valamint Gyöngyös város életében betöltött társadalmi szerepvállalásait is.

További előadók között szerepelt Kikina Artúr, az Építési és Közlekedési Minisztérium vasúti beruházások támogatásáért felelős helyettes államtitkára, Virág István, a MÁV Zrt. pályaműködtetési vezérigazgató-helyettese, dr. Szeneczey Balázs, a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, dr. Ivan Vidovic – voestalpine Digital Track Management GmbH elnöke és végül, de nem utolsó sorban Kápolnai Nagy Ágnes, a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület elnöke.

A partnertalálkozón a szakmai előadások mellett kötetlen beszélgetések alkalmával a helyi ízekkel is megismerkedhettek a résztvevők, az ebédért Magos Zoltán séf, míg a borokért Kézdy Dániel felelt. A jó hangulatban eltelt szakmai nap üzemlátogatással zárult.

Galéria

Kötött pályaVAMAV Kft.vasúti kitérőGyöngyös

Hírlevél

Hirdetés