Komplex, kiviteli tervezésig történő feladatcsomagra várja a jelentkezőket az ÉKM.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium feltételes közbeszerzési eljárást írt ki a tatai vasútállomás melletti új vasúti rakodó és a kapcsolódó létesítmények kiviteli szintű tervezésére. A feladat elkészítésére 720 nap áll rendelkezésre.
A 4200 négyzetméteres rakodó, illetve a hozzá tartozó – összesen 9000 négyzetméteres – rakodóút tervezésének célja, hogy az 1. számú (Budapest – Hegyeshalom) vasútvonal mentén található tatai állomáson korszerű logisztikai infrastruktúra jöhessen létre.
A tervezés során az egyik kiemelt cél a 225 kN tengelyterhelés biztosítása a rakodón, valamint a vasúti és közúti kapcsolatok fejlesztése az alábbi műszaki tartalom szerint:
A munka része az engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció elkészítése, tendertervek összeállítása, valamint minden szükséges építési és hatósági engedély beszerzése. A teljes tervezési csomag környezeti hatásvizsgálattal egészül ki. A dokumentációkat BIM-alapú modellezéssel kell elkészíteni az engedélyezési és kiviteli tervek esetében egyaránt.
Az ajánlatok beadási határideje: 2025. augusztus 28.
Szeptember 20-ig egy minden vágányt érintő felújítás zajlik a fővárosi Keleti pályaudvaron. Másfél hete kezdődött a munka, pénteken pedig sajtóbejáráson ismerhettük meg ennek részleteit.
A két vármegyeszékhelyt összekötő 135-ös számú vasútvonalon megbízhatóbbá, pontosabbá válik a vonatközlekedés: az eddigi 80% körüli menetrendszerűségről 90%-ra javulhat a pontosság.