Helyére került a Zala-folyó feletti híd, felépültek a vasutat és a patakot átívelő felüljárók is. A több mint két éve zajló beruházás 77 százalékon áll, októbertől napi 5300 járműtől mentesül a település.
A 86-os út Zalalövőt elkerülő szakaszának építése újabb fontos állomáshoz érkezett. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményéből kiderült, a 10,7 km-es, új nyomvonalon épülő út legnagyobb, 600 m hosszú hídjának utolsó elemét is beemelték.
A közlemény Vigh Lászlót idézte, a térség országgyűlési képviselője elmondta, az építkezés Zala megye jelenlegi legnagyobb beruházása. A munka nettó 13,7 milliárd forintból valósul meg 85% uniós és 15% hazai forrás felhasználásával. „A kivitelezés ütemterv szerint halad, így az elkerülő utat október végétől már használhatják a közlekedők” – mondta a politikus.
Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója a kivitelezés jelenlegi állását ismertette. „Az elkerülő szakaszon az aszfalt alap és kötőrétegek a hidakhoz csatlakozó szakaszokon kívül elkészültek. Jelenleg az alakító földmunkák, humuszolás és árokburkolások készülnek, a kopóréteg építése a héten megkezdődik.” Hozzátette, a Zala-folyó feletti 600 m hosszú hidat múlt pénteken végleges helyére tolták, a Zalalövő-Körmend vasútvonal feletti felüljárót pedig április elején helyezték be. A Keresztúri-patak felett felüljáró építése szintén befejeződött, az áttöltésen már épül a pályaszerkezet.
Pintér Antal, Zalalövő polgármestere örömét fejezte ki, hogy a kivitelezés készültségi foka 77%-on áll, ezzel a kivitelező tartja a meghatározott befejezési határidőt. Hangsúlyozta, a település jelentős forgalom zaj- és légszennyezésétől mentesül. A NIF jelentése szerint Zalalövőn naponta átlagosan mintegy 5300 jármű halad át, ennek 60 százaléka nehézgépjármű, folyamatosak a torlódások.
A 2014 elején indult fejlesztés során 2,56 km-en meglévő nyomvonalon 11,5 tonnás burkolat megerősítést végeznek. A 10,7 km-es új nyomvonalon két jelentős méretű műtárgy épül: egy 600 m hosszú híd a Zala folyó, a Zalaegerszeg-Hódos vasútvonal, illetve 7411-es összekötő út keresztezése felett. A másik, egy 160 m hosszú felüljáró lesz a Zalalövő-Körmend vasútvonal és Zalapatakai patak keresztezésében.
A 86-os út Rédicstől Szombathelyen és Csornán át Mosonmagyaróvárig az E65-ös nemzetközi főút részeként bonyolítja le Magyarország nyugat-dunántúli részén az észak-déli irányban áthaladó nemzetközi forgalmat. Miután Ausztria az ezzel párhuzamosan futó A2-es autópálya forgalmát lekorlátozta, 2004 óta az európai kamionforgalom ide terelődik, jelentősen túlterhelve az útvonalat. Ehhez hozzáadódott a szlovák autóipar fejlődése, ami igényli az Adriával való kapcsolatot.
Az út műszaki kapacitását (mely kétszer egy sávon, az itteni sűrű településhálózat miatt sokszor lakott területen halad) nagyságrendileg meghaladó forgalom miatt Magyarország az útvonal átfogó fejlesztésébe kezdett. Ennek része a Szombathely és Csorna közt épülő M86-os autóút, illetve több elkerülő út létesítése, utóbbiak egyike Zalalövőt érinti.
A Duna Group kivitelezésében épülő új csomópont az M44-es, az M5-ös, az 5-ös és a leendő M8-as találkozásánál jön létre.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.