A Csongrád megyei településen az MLSZ és az állam jóvoltából több mint 2000 négyzetméteres sportcsarnok jön létre.
Apátfalva régi iskolájának helyén, a Templom utcában új futsal sportcsarnok épül. A régóta használaton kívül álló iskolát még márciusban elbontották, így a helyszín már alkalmas az építkezésre. Az Apátfalva SC Labdarúgó Sportegyesület a közbeszerzési értesítőben hétfőn jelentette meg a kivitelezési ajánlati felhívást, az ajánlattételi határidő augusztus 5. A felhívás szerint az első osztályú csarnok 2263 négyzetméter beépített alapterületű lesz, két szinttel, lelátóján pedig 224 db ülőhelyet alakítanak ki. A létesítmény alkalmas lesz kézilabda és futsal mérkőzések lebonyolítására is.
A beruházás teljes költsége várhatóan 555 millió forint. A Magyar Labdarúgó Szövetség - a társasági adóknak köszönhetően - 355 millióval járul hozzá a költségekhez, a fennmaradó 200 millió forintot pedig a magyar állam biztosítja.
Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.
Az M1-es autópálya bővítése összesen 11 csomópont korszerűsítését foglalja magában. Óbaroknál két új körforgalmat alakítanak ki, az új felüljáró forgalomba helyezését követően pedig elbontják a jelenlegi hidat.