Félmilliárd forintból épült fel a Nemzeti Edzésközpont háromszintes új épülete, a munka során a létesítmény meglévő pályái és lelátói is megújultak.
Hazánk egyik prominens tenisz létesítménye, a Nemzeti Edzésközpont (NEK) 2011 óta működik Budapest III. kerületében, a Folyondár és a Mikoviny utcák találkozásánál. A terület korábban a Talentum teniszklub otthona volt, majd a NEK számára 2011-ben három új keménypálya épült itt. A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) 2012-ben vette át az üzemeltetést.
A Nemzeti Sportközpontok (NSK) támogatásának köszönhetően a tenisztelep idén tovább bővülhetett: hamarosan átadásra kerül az edzőcentrum új épülete. A kivitelezési szerződést márciusban kötötte meg az NSK, a nyertes a Laterex Építő Zrt. és a Primofor Kft. által közösen tett, 504 millió forintos ajánlat volt.
Valódi otthona lehet a magyar tenisznek
Korábban egy acél tartószerkezetű konténerépületben voltak a kiszolgáló helyiségek, valamint az irodai, edzői és pihenő szobák. A konténerszerkezet elbontása után megkezdődhetett az új, háromszintes épület kivitelezése, melynek összes bruttó alapterülete 1230 négyzetméter, s egy domboldalon található.
A legfelső, érkezési szinten kaptak helyet az irodák, melyek a pályákra néznek. A munka befejezésével az MTSZ irodája is ideköltözik a Magyar Sport Házából. Ugyanezen a szinten, de a szárny zártabb részében helyezkedik el a 16 ágyas szállás. Egy szinttel lejjebb található a konditerem és öltözők mellett a teraszos büfé. Az épületben a fűtést és melegvíz előállítást elektromos energia segítségével, korszerű, hőszivattyús (VRF) rendszerrel biztosítják.
Az új épületen kívül a kivitelezési feladat részét képezte még:
A Laterex Építőipari Zrt. 2006-ban alakult budapesti székhelyű cég, tulajdonosai rokoni szálakon keresztül megörökölték a 2012-ben megszűnt Hérosz Építőipari Zrt. tudását is. Tevékenységük felöleli a magasépítési iparág valamennyi területét. 2015-ös árbevételük meghaladta a nettó 6,4 milliárd forintot.




Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.