Megállapodás zárta a jogi vitát az állammal, így 2 milliárd forintból fejlődhet Budakalász, új iskola váltja ki a konténertantermeket.
Budakalász hivatalos közösségi oldala beszámolt a városban épülő új iskola részleteiről, mely mintegy 1,4 milliárdos beruházásban 16 tanteremmel épül meg. A Budakalászi Hírmondó korábbi számából kiderült, a városban az utóbbi évek során több osztály szorult ki az iskolaépületekből és volt kénytelen telepített konténerosztályokban tanulni. A probléma kezelésére most az állammal kötött megállapodás ad lehetőséget.
Budakalász a Megyeri-híd építésekor ígéretet kapott az államtól, hogy elkerülőutat építenek a forgalmi terhelés csökkentésére. Mivel ez nem valósult meg, megállapodást kötöttek a kompenzációról, melyet később némileg módosítottak. Ennek értelmében évi 250 millió forintos közlekedési beruházást végez az állam az elkerülőút elkészültéig a város területén. Miután azonban a vállalásnak csak egy része valósult meg, Budakalász pert indított.
A tárgyalások, egyeztetések során lehetőség nyílt a peren kívüli megegyezésre, melyben meg tudtak állapodni a felek: Budakalász 2 milliárd forintot kap a kormánytól, a város pedig elállt a pertől.
Az összeg jelentős részéből, mintegy 1,4 milliárdból egy 16 tantermes új iskolát épít a Klisovác utcában, önkormányzati tulajdonú telken, a fennmaradó összegből pedig városfejlesztési beruházásokat végez.
A tervek szerint az új intézmény 2018 szeptemberére készülhet el, emellett pedig az elkerülőút egy rövidebb szakaszát is megépíti az állam. A fejlesztésekről Rogán László polgármester és Ercsényi Tiborné alpolgármester az alábbi videókban számoltak be:
Az M0-s és az 5103. számú út találkozásánál új fel- és lehajtóágak, körforgalom építését, valamint egy 1,3 kilométeres útszakasz felújítását előkészítő kiviteli terv elkészítésére írt ki közbeszerzést az Építési és Közlekedési Minisztérium.
A világ legnagyobb autógyáraihoz is Monorról indulnak majd az akkumulátor-alkatrészek.