A 13 ezer négyzetméteres komplexumban öt medence épül, ezer férőhelyes lelátóval, wellness részleggel, edzőtermekkel.
Bemutatták a nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas szegedi uszoda tervezésére érkezett pályamunkákat. A nemzetközi tervpályázatra érkezett huszonegy munka közül a TSPC Mérnökiroda Kft. és a DPI-Design Kft. közös anyagát találta legjobbnak a zsűri. Az önkormányzat egy hónapon belül megköti velük a szerződést a továbbtervezésre, amelyre 210 nap áll majd rendelkezésre.
A város gazdasági alpolgármestere Szentgyörgyi Pál (MSZP) elmondta, az önkormányzat az engedélyes tervek elkészülte után választja ki a kivitelezőt. Az építkezés 2017 második felében indulhat, az uszoda 2018 végére készülhet el. A több év alatt várható 3,5-4 milliárd forintos költségre a város 3 milliárd forintot már elkülönített.
A mintegy 13 ezer négyzetméteres épületben 50-szer 25 méteres versenymedence, egy 20-szor 12,5 méteres melegvizes tanmedence, egy 25-ször 15 méteres bemelegítő medence, egy kültéri résszel rendelkező melegvizes ülőmedence és egy kis hidegvizes medence kap majd helyet. A medencetérhez kapcsolódik wellness részleg, edzőtermek és egy ezer ember befogadására alkalmas nézőtér is.
Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.
A Mátyás-templom szomszédságában befejeződött az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium újjáépítése; a Dísz téren teljesen újjáépült az egykori Vöröskereszt-székház.