A Fertődi Építővel közösen, több mint 4 milliárd forintból építik a somogyi megyeszékhely új, 9 ezer négyzetméteres, multifunkciós sportlétesítményét.
A ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. közös ajánlatukkal elnyerték az új kaposvári multifunkcionális sportcsarnok kivitelezési munkálatainak teljes körű elvégzését. A nettó 4,4 milliárd forint értékű munkában két alvállalkozó, az Arker Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Kft., valamint a Zala-Elektro Kft. is a segítségükre lesz. A Kaposvár önkormányzata által kiírt közbeszerzési felhívásra ajánlatot tett még a West Hungária Bau Kft. is, ám a feladatot nem nyerte el.
A kivitelezés előkészítési feladatait is a ZÁÉV és a Fertődi Építő végzik, ők készíttetik el a beruházás megvalósításához szükséges összes engedélyezési és kiviteli tervdokumentációt, valamint beszerzik az engedélyeket.
Kaposvár Arany János utcában épülő sportcsarnoka 9150 négyzetméter alapterületű, 3 szintes, megközelítőleg 2600 fős lelátóval és parkolóval rendelkező létesítmény lesz. 1950 négyzetméteres küzdőtere HD minőségű TV közvetítésre alkalmas megvilágítást kap majd.
A köztársasági elnök által adományozott kitüntetést az ország fejlődésének elősegítésében példamutató személyiségek kaphatják meg minden évben, amelyet idén az Épkar vezérigazható-helyettese is kiérdemelt.
A fenntarthatóság nemcsak egy trend, hanem a jövőnk alapja – ebből indul ki a Weinberg podcast legújabb része, amelyben természetesen az építőipari vonatkozások kapnak hangsúlyt.