A Ferroép hét hónap alatt építette fel a Csongrád megyei településen a sportlétesítményt, melyet hamarosan uszoda és cselgáncscsarnok is követ.
Szabványos méretű kézilabdapályával rendelkező sportcsarnok épült Mórahalmon. Az 1900 négyzetméteres csarnok kivitelezője a Ferroép Zrt. volt. A hét hónap alatt megvalósult beruházás 508 millió forintos költségéből 348 millió forintot a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) által jóváhagyott TAO-támogatás fedezett, az önkormányzat önereje 152 millió, a Tisza Volán SC hozzájárulása mintegy 8 millió forint volt.
Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere hangsúlyozta, a sportcsarnok elkészülte mérföldkő a település sportfejlesztési koncepciójának megvalósításában. Első lépésként három labdarúgópálya készült el a kiszolgáló létesítményekkel, most pedig felépült a kézilabda utánpótlás bázisául szolgáló csarnok. Még az első félévben elkezdődik az uszoda építése, amely a vízilabda- és az úszósportot szolgálja majd. A tervek szerint jövőre pedig regionális utánpótlás-nevelési központként a cselgáncs is sportcsarnokot kap Mórahalmon.
A politikus korábban közölte, hogy a gyermekek tervszerű tehetséggondozásához a szakmai hátteret a szakszövetségek biztosítják. A létesítményekben a járás gyermekei mellett várják a vajdasági fiatalokat is, hiszen Szabadka - az ásotthalmi átkelőn keresztül - csupán félórányira van Mórahalomtól.
Mintegy 8 milliárd forint értékben, barnamezős beruházásban. A befektető cég tulajdonosa szintén székely.
Pécs öt városrészben - a lakosság kéréseit figyelembe véve - végezte el a gyalogátkelőhelyek átfogó fejlesztését. A munkálatokkal megbízott STRABAG a balesetveszélyes pontokon, valamint iskolák és gyárak közelében alvállalkozók bevonásával létesített új, biztonságos zebrákat.