Folytatódik a tavaly megkezdett beruházás: a létesítmény küllemében és energetikailag is megújul, valamint eddig hiányzó sporteszközöket is beszereznek az önkormányzat és a szakszövetség összefogásában.
Az önkormányzat és a Magyar Sportlövők Szövetsége még tavaly megállapodott arról, hogy két lépcsőben, összesen 82 millió forint ráfordításával fejlesztik a lőtér infrastrukturális és technikai feltételeit – számolt be hétfőn Balaicz Zoltán polgármester az Ebergényi úti sportlétesítményben tartott sajtótájékoztatón, a Zala Megyei Sportlövő Szövetség és a Polgári Lövész Egylet képviselőinek jelenlétében.
A város önkormányzata által biztosított 12 millió forintból a múlt évben elvégezték a legsürgetőbb munkákat, idén pedig a sportági szövetség 70 millió forintos beruházásával folytatódik a korszerűsítés.
Nemcsak küllemében újul meg a lőtér, de elvégzik a hőszigetelését, a nyílászárók, a közművezetékek és a fűtési rendszer cseréjét, illetve a technikai feltételek, az edzéskörülmények is javulnak azzal, hogy olyan sporteszközöket telepítenek a létesítménybe, amelyek eddig nem voltak még Zalaegerszegen.
Nemcsak beruházóként, hanem generálkivitelezőként is részt vesz a SZABADICS Építőipari Zrt. Balatonföldváron a Regatta Residence projekt megvalósításában. A 39 lakásos prémium lakópark építésének egyik legfontosabb szakaszát, a vasbeton szerkezet építését is saját leányvállalati háttérrel, a SZABADICS Szerkezetépítő Kft.-vel valósítják meg.
A természetes kőfalazatok teljes körű rehabilitációjához – a falazástól és restaurálástól kezdve egészen az impregnálásig – egységesen a Mapei rendszerszintű megoldásait választották.