2024.10.07, Hétfő
Újabb több milliárdos járműipari fejlesztést jelentettek be Szolnokon
mno.hu

Újabb több milliárdos járműipari fejlesztést jelentettek be Szolnokon

MTI

2017.02.20. 11:57 - Antal Zsófia

Bővíti üzemét a spanyol F. Segura: 13 ezer négyzetméterrel nagyobb területen gyárt majd, s közel 300-ra emeli magyar munkavállalóinak számát.

Hirdetés

A Le Bélier decemberi bejelentése után most mintegy 5,3 milliárd forintból (17 millió euró) bővíti szolnoki gyárát az F. Segura Hungária Kft. is. A spanyol járműipari alkatrészgyártó legutóbb 2013-ban bővítette itteni üzemét, az a beruházás a kiskunhalasi Merkbau kivitelezésében készült el.

A mostani fejlesztéséhez a kormány 680 millió forint támogatást nyújt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn. A Segura első külföldi termelőüzemét hozta létre Szolnokon, s a mostani beruházással a gyár területe 25 ezer négyzetméteresre nő - ismertette a miniszter.

Francisco Segura Hervás, a Segura elnöke elmondta: a szolnoki gyár alapkövét tíz évvel ezelőtt tették le, s az újabb fejlesztéssel a csoport összes magyarországi befektetése eléri a 65 millió eurót. A beruházás végére, 2018-ra a dolgozóik létszáma 285-re nő.

Francisco Segura Hervás, a Segura elnöke az F. Segura Hungária Kft. szolnoki beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban február 20-án. (fotó: MTI)

A gyártóterület a fejlesztéssel 13 ezer négyzetméterrel nő, új sajtológépet állítanak üzembe és új lézerhegesztő technológiát vezetnek be. Hangsúlyozta: nagy gondot fordítanak a munkaerő képzésére, ezért az elmúlt időszakban mintegy 6,3 millió eurót fektetett az alkalmazottainak specifikus képzésére.

A cég közleménye szerint a szolnoki termelőkapacitás bővítésével a vállalat magyarországi éves forgalmának megduplázását tervezi. A nyilvános cégadatok szerint a társaság 28 millió euró árbevételt ért el 2015-ben, adózott eredménye 3,9 millió euró volt. A Segura Spanyolországban több gyárat is üzemeltet, s több nemzetközi tervezőirodával rendelkezik világszerte. Számos autómárka - például az Audi, a Mercedes, a BMW, a Porsche - számára gyárt motorhoz és autókarosszéria-elemekhez tartozó fém alkatrészeket.

Mi épül?Szolnokautóiparüzemfejlesztés

Hírlevél

Hirdetés