Immár negyedik győri gyárát építi a Dana. A több mint 14 milliárd forintos fejlesztés őszre készül el, a fogaskerékgyártás pedig januárban indul.
Szerdán letették a Dana Hungary Kft. 46 millió euróból (14,5 milliárd forint) felépülő 13 ezer négyzetméter alapterületű új gyárának alapkövét Győrben. A Dana Hungary Kft. az amerikai Dana cégcsoport tagja, a cég 2005 óta van jelen Magyarországon. Győrben három gyára van, ahol mintegy hatszáz embert foglalkoztat.
Bob Pyle, a Dana Light Vehicle Driveline Technologies elnöke arról beszélt, hogy a negyedik gyárral – amely a cég központi európai fogaskerékgyára lesz – további kétszáz embert vesznek majd fel. Ezzel a megyeszékhely második legnagyobb foglalkoztatójává válnak, és segítik az európai gépjárműipar növekedését.
Arjan Birk, a Dana Light Vehicle Driveline Technologies európai ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a győri gyár földmunkálatai már elkezdődtek, és őszre elkészül az üzem. A termelés jövő év januárjában indul. Több mint ötvenezer kerékhajtás-egységet állítanak majd elő, de a tervek szerint a jövőben teljes hajtótengelyeket is készíthetnek.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a Dana új beruházását a kormány 2,9 milliárd forinttal támogatja.
A cégcsoport a világ hat kontinensén 34 országban mintegy 27 ezer embert foglalkoztat. Februárban Ausztráliában már megnyitottak egy új gyárat, s ebben az évben Kínában és Amerikában is üzemet építenek. A Dana Hungary Kft. partnerei közé tartozik mások mellett a Land Rover, a Volkswagen, a Jaguar, a Deere, a Ford, a General Motors és a Manitou.
Az Igazságügyi Minisztérium adatai szerint a vállalat nettó árbevétele 2015-ben 225 millió euró volt, amely 25,4 millió euróval haladta meg az előző évi árbevételt. Üzemi eredménye 16,1 millió euró volt, amely 6,8 millió euróval haladta meg a 2014. évit. A tavalyi adatok egyelőre nem ismertek.
Keretmegállapodással készíti elő nagyszabású fejlesztéseit a Budapest Airport.
Elkezdődnek az alapozási és építési munkák a Körszálló helyén: a nagygépes visszabontási szakasz lezárultával, mérföldkőhöz érkezett a The Icon by Marriott Residences Budapest beruházása. A Rózsadomb tövében olyan új toronyépület épül, amely megőrzi az egykori Körszálló jellegzetes hengerformáját és tömegarányait. A projekt műszaki hátteréről, kihívásairól, a szerkezetcsere okairól, az építészeti értékek továbbörökítéséről Balassa Lászlót, a Market Asset Management Zrt. ingatlanfejlesztési vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.