2024.04.18, Csütörtök
Csepelen épül fel a magyar birkózósport központja
(kozmaakademia.hu)

Csepelen épül fel a magyar birkózósport központja

mti

2017.05.31. 15:43 - Hegedűs Gergely

Elkészültek a 2,4 milliárdos multifunkciós csarnok tervei, ami mellett kollégium és más kiegészítő létesítmények is létre jönnek.

Hirdetés

Az akadémia leendő, csepeli területén tartott sajtótájékoztatóján kiderült, egy multifunkcionális, háromszintes létesítmény épül fel két év alatt. A sajtóeseményen a hazai szövetség elnöke, Németh Szilárd elmondta, a csarnok két év múlva elkészülhet.

A kétszeres olimpiai bajnok Kozma Istvánról elnevezett Magyar Birkózó Akadémiát 2,4 milliárd forintból építik fel. A csarnok megvalósítása az első lépése a projektnek, a csepeli Hollandi út 8. szám alatt ugyanis 130 fős kollégium is épül, emellett az edzésekhez és a tanulmányokhoz szükséges kiegészítő fejlesztések is megvalósulnak a területen. A teljes beruházás 4-4,5 milliárdba kerülhet Németh Szilárd elmondása szerint.

A csarnok tervei és a szükséges engedélyek már megvannak, az elnök reményei szerint június-júliusban kiírhatják a közbeszerzési eljárást is.


A szövetség is ideköltözhet hosszabb távon

A birkózósport Magyarországnak eddig összesen 19 olimpiai aranyérmet hozott. Az elnök szavaiból kiderült, az akadémiai rendszerben elsősorban a 14 és 23 év között fiatalok kerülnek a középpontba. Ebben a periódusban a legnagyobb a lemorzsolódás, amit szeretnének megállítani. Az akadémián minden feltétel biztosított lesz ahhoz, hogy minőségi munkát végezzenek és nyugodtan tanulhassanak is az odajárók.

Németh Szilárd azt is elárulta, hogy a későbbiekben akár a szövetségnek is otthont adhat majd a terület, és nem elképzelhetetlen a további bővítése és fejlesztése, ha a mostani projekt lezárul.

Mi épül?sportberuházásokCsepel

Hírlevél

Hirdetés