A nővérszálló projektje mellett idén egészségügyi fejlesztések sorozata indul be a fővárosban, melyre idén 40 milliárdot fordítanak.
Felújítják a budapesti Szent János Kórház nővérszállóját. Az összesen 486,5 millió forintos fejlesztés keretében teljesen megújulnak a Szent János Kórház nővérszállójának belső terei. Fejlesztik a lakószobákat, a társalgókat, a vizesblokkokat, emellett új elektromos és fűtési rendszert is kiépítenek, és jut forrás az energetikai korszerűsítésre is.
A beruházást bejelentő sajtótájékoztatón a nemzetgazdasági miniszter elmondta, Budapesten a most tárgyalt projekt mellett egészségügyi fejlesztések sorozata indul meg. „Az Egészséges Budapest Program keretében a Pest megyei és a fővárosi egészségügyi ellátás fejlesztésére kiemelt figyelem jut” – fogalmazott Varga Mihály. Beszédéből kiderült, 2017-ben már 40 milliárd forintot fordítanak eszközfejlesztésre és infrastrukturális beruházásokra.
A kormány eddig megtett intézkedéseiről szólva a tárcavezető elmondta, az ápolók, szakorvosok, szakgyógyszerészek béremelésére korábban 300 milliárd forintot fordítottak, 2016 szeptemberétől 2017 végéig pedig újabb 100 milliárdot fordítanak. „Az ápolók alapbére pedig 2019-re átlagosan 65 százalékkal lesz magasabb” - mutatott rá Varga Mihály.
A politikus a Szent János Kórház ellátási körzetéhez tartozó II. kerület országgyűlési képviselőjeként külön köszönetét fejezte ki azon helyi lakosoknak és lokálpatriótáknak, akik az intézmény megújítását kezdeményezték.
Két közbeszerzési eljárás is jelzi, hogy nagy átalakulás küszöbén áll a légikikötő és annak környezete. Az egyik tender eredményeként épület-, építményszerkezeti és infrastrukturális tervezési feladatokra kötött keretmegállapodást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég. Egy másik eljárásban kivitelezőt keresnek a reptérhez vezető út- és az ahhoz kapcsolódó teljes közműhálózat átépítésére.
Kibontott patakkal, vízi attrakciókkal és klímasemlegességre való törekvéssel alakíthatják át Miskolc Szent István terét – indulhat a tervezés.