A pest megyei város önkormányzata 1,2 milliárdos forintos beruházással alakítja ki új otthonát, a helyieknek mostantól nem kell Érdre járniuk ügyintézésére.
Zöldmezős beruházásban épül az új törökbálinti városháza, a tervek szerint modern elképzelések alapján a település kertvárosi jellegét megőrizve alakítják ki az új hivatalt. A közbeszerzési eljárás július 26-án zárult le, az fejlesztést 1,268 milliárd forintért az Épkar Zrt. és a Zeron Befektető Zrt. által alkotott konzorcium kivitelezi. A munka az augusztus 8-i alapkőletétel után kezdődik el és várhatóan egy évig fog tartani.
Az új beruházás körülbelül 2500 négyzetméter hasznos alapterületen valósul meg, 1100 négyzetmétert építenek be és 220 négyzetméternyi külső burkolatot alakítanak ki. Az épületben okmányirodát és ügyfélszolgálatot is kialakítanak, ahol a törökbálintiak elintézhetik hivatalos ügyeiket. A város lakóinak eddig az érdi járási hivatalba kellett utazniuk ezért.
Az új szemeszterben, új épületegyüttesben kezdődik az oktatás a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A hallgatók birtokba veszik az intézmény mintegy 25 ezer négyzetméteres épületegyüttesét, a Gróf Széchenyi Ödön Képzési Központot. A ZÁÉV Építőipari Zrt. kivitelezésében, az Óbuda Group tervei alapján egyebek mellett 220 férőhelyes kollégium és egy, a gyakorlati képzést támogató tűzoltóállomás is épült.
Átépítik a kiskunmajsai fürdőt a városközponttal összekötő kerékpárutat. A kivitelezéssel a Bács-Bau System Kft.-t bízták meg. Az útépítésen kívül pihenőhely is létesül és napelemes lámpákat telepítenek az útvonal mentén.