2024.10.08, Kedd

Törökbálint

Három csomópontot modernizált a Colas az M0-son

2024.02.01

Útépítés

Az ország közúti forgalmának jelentős részét lebonyolító budapesti körgyűrűn Törökbálint és Érd térségében, illetve az M5-ös kapcsolódási pontjánál is elvégezték a felújítást.

Budapest környékén kezdett logisztikai fejlesztésbe Európa legnagyobb intézményi tőkeberuházója

2022.07.20

Mi épül?

A Market Építő Zrt. összesen négy, 3350-5550 négyzetméteres logisztikai létesítményt alakít ki.

Ősszel már a Budapest-Biatorbágy szakaszon is tekerhetnek a sportolni vágyók

2021.04.27

Útépítés

A szakaszon jelenleg az aszfaltpályaszerkezeti rétegek építése, valamint a vízépítési munkák és a mechanikai stabilizáció aszfaltozásra való előkészítése zajlik.

Új vágányt terveznek Kelenföld és Budaörs között

2020.09.25

Elkezdődik a Kelenföld és Budaörs közötti vágánybővítésének tervezése, amely lehetővé teszi az elővárosi vonatok sűrítését, a jövőben pedig a Budapest és Pozsony-Prága/Varsó közötti nagysebességű vasút fővárosi bevezetését is. A tervezést a Budapest Fejlesztési Központ és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. irányítja majd.

Sikeres várost modellez a legnagyobb hazai ingatlanfejlesztés

2018.09.10

Mint ismeretes a Tópark Közép-Európa egyik legnagyobb, Magyarország legnagyobb komplex és egyben legkülönlegesebb ingatlanfejlesztése.

A hónap végén megnyílik Törökbálinton az új városháza

2018.08.10

Mi épül?

Az Épkar és a Zeron az utolsó simításokat végzik az ügyintézést a helyiek számára nagymértékben megkönnyítő épületen.

A korábbi kivitelező lett az 50 milliárdos Tópark-projekt fejlesztője

2017.10.18

Mi épül?

A Budapest közeli beruházásban összesen 350 lakás, 15 ezer négyzetméternyi iroda, szálloda, éttermek és óvodák jönnek létre, a területnek már megépültek a saját autópálya-lehajtói.

Az Épkar és a Zeron építik az új törökbálinti városházát

2017.08.02

Mi épül?

A pest megyei város önkormányzata 1,2 milliárdos forintos beruházással alakítja ki új otthonát, a helyieknek mostantól nem kell Érdre járniuk ügyintézésére.

Saját forrásból épít új épületet a törökbálinti kórház

2016.03.16

Mi épül?

A közel egymilliárd forintos beruházásban többek közt a tüdőgyógyászat, a szemészet, a gégészet, a neurológia, a reumatológia és a kardiológia kap új otthont 1400 négyzetméteren és három szinten.

Törökbálinton épített új logisztikai központot a Market és az Aston Construction

2023.05.12

Mi épül?

A Panattoni Dock City Törökbálint projekt négy csarnokot foglal magába, mindösszesen 9 hónap alatt építették fel.

Az ipari jellegű kivitelezések a speciális gyártási technológiákba is betekintést engednek

2021.11.29

Iparági hírek

A WHB, hazánk egyik legjelentősebb építőipari vállalataként a műemléki rekonstrukciók mellett gyárak, csarnokok, bevásárlóparkok kivitelezésén is dolgozik. A társaság ipari jellegű kivitelezéseiről Menyhárt Lászlóval, a vállalat területi igazgatójával beszélgettünk.

Az egészségügyi logisztikában erősít a Waberer’s

2020.12.30

Mi épül?

Raktárkapacitását bővíti a magyar cég a piac változására felkészülve. Három másik hazai vállalat fejlesztéseit is egyidejűleg jelentették be.

Új kormányablakban intézhetik az ügyeket Törökbálinton

2019.01.21

Mi épül?

A városháza épületében megnyílt kormányablak az Épkar Zrt. és a Zeron Zrt. közös munkájával valósult meg, és csaknem 60 négyzetméteren várja az ügyfeleket.

Egy év alatt építette fel a törökbálinti városházát az Épkar és a Zeron

2018.08.20

Mi épül?

A 2400 négyzetméteres látványos épületben posta és kormányablak is várja majd a helyieket.

Hamarosan átadják a törökbálinti tüdőkórház új épületét

2018.01.26

Mi épül?

Az évente tízezer embert gyógyító intézmény új egységét modern diagnosztikai eszközökkel szerelik fel.

Még élhetőbbé teszi Törökbálintot újonnan épülő városközpontja

2017.08.08

Mi épül?

Az első ütemben egy év alatt létrejövő városháza száz ember számára biztosít majd munkahelyet, a kivitelezést az Épkar és a Zeron végzik.

Az autópályáról közvetlenül elérhetővé vált Törökbálint

2016.08.19

Útépítés

Péntek délután vehették birtokba az autósok az M7-M0-s autópálya új törökbálinti csomópontját. Az 1,37 milliárd forintos beruházás során a le- és felhajtóágak mellett két körforgalom és új csapadékvíz-elvezető árkok is épültek.