A börtönben szakmaképzésen résztvevők bevonásával olcsóbbá vált a beruházás, ráadásul hasznos tudást adott a raboknak a társadalomba való visszailleszkedéshez is.
A börtönben szakképesítést szerző fogvatartottak újították fel a Váci Fegyház és Börtön egyik használaton kívüli épületszárnyát. A 20 éve üresen álló, háromszintes, 2395 négyzetméteres épület teljes körű felújításának első üteme márciusban zárult, mostanra pedig összesen 120 férőhellyel bővült az intézmény fogvatartotti befogadóképessége.
A beruházás egy éven át, átlagosan napi 45 fogvatartott munkájával, összesen 45.350 fogvatartotti munkaórával valósult meg, ráadásul a részlegen található felszerelés döntő részét belső ellátás keretében, a fogvatartottakat foglalkoztató bv. gazdasági társaságok gyártották. A projekt során fogvatartotti elhelyezési körletrészek, raktárhelyiségek, közlekedő folyosók, irodák, mosdóhelyiségek, operátor helyiség, egészségügyi részleg, sportterem, könyvtár/tanterem épült.
A beruházás 167 millió forintba került, de az intézetben biztosított szobafestő-mázoló és kőműves-hidegburkoló OKJ-s szakmaképzésben résztvevő fogvatartotti munkaerő bevonásával jelentős összeget takarított meg a börtön. Így a beruházás feleannyiba került, mint ha külső vállalkozót vontak volna be.
A végéhez közeledik Balatonfüreden a személyhajó kikötő megközelítését szolgáló bejáró móló és vitorlás kikötő átfogó felújítása. A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát is alkalmaztak a Balaton medrében, ezenkívül megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújultak a közművek, valamint a vitorlás kishajó kikötő.
Huszonötezer köbméter törmelék keletkezett az állampárti időszak félkatonai szervezetének, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának, iskolájának és a kollégiumának bontásából, amelyet a ZÁÉV végzett el. A Gellért-hegyen álló vasbeton épületek bontási hulladékait 98 százalékban újrahasznosították. A telken a tervek szerint a Mathias Corvinus Collegium új központja épülhet fel.