A Master Good kisvárdai üzemét bővíti tovább magas fejlettségű technológiai megoldások felhasználásával.
Miután 2016-ban mintegy 8,9 milliárd forintból lépett szintet egy 500 új munkahelyet teremtő beruházással a Master Good Kft., most még nagyobb fejlesztésbe kezdenek. A magyar tulajdonú családi vállalkozás vezetői hétfőn bejelentették: összesen 15 milliárd forintos kapacitásbővítő fejlesztésbe kezdenek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárdai gyártóközpontjukban.
A technológiaintenzív projektet az állam mintegy 3,4 milliárd forinttal támogatja a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) egy új programján keresztül. A közel százéves Master Good ügyvezetője elmondta:
a tudásintenzív beruházással a kisvárdai üzem a hat legnagyobb kapacitású európai baromfifeldolgozó közé kerül.
Bárány László hozzátette: a fejlesztést követő második évben 50 százalékkal nőhet a cégcsoport árbevétele, hosszabb távon javulhat tőkevonzó képessége, fejlődési lehetőségei pedig bővülnek.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az eseményen rámutatott: a teljes foglalkoztatottság megközelítésével csak a munkahelyek termelékenységének javítása hozhat újabb fejlődést, ezért a versenyképesség megőrzését a technológiai beruházások biztosíthatják.
A gyárban alkalmazott munkavállalók bére várhatóan kétszámjegyű növekedésnek indul és a 450 beszállító is biztos megélhetésre számíthat. A Master Good tavaly 69 milliárd forint árbevételt ért el, termékeinek közel háromnegyedét külföldön, 40 országban értékesítették.
Az első nagy csomópont építésével elkezdődött Debrecen keleti városrészének eddigi legnagyobb útépítési beruházása. Több szakaszban, összesen 10 kilométer hosszú közlekedési folyosót építenek meg.
Budapest és Győr irányába is lehetővé válik a fel- és lehajtás a Biatorbágynál épülő csomópont átadása után, amely az M1-es autópálya bővítésével épül. Képeken is megmutatjuk, hol tartanak a munkálatok.