A már nyáron megkezdett vasútvonal mellett egy vontatási alállomást is rekonstruálnak.
Hamarosan megújul Ebes vasúti vontatási alállomása. A fejlesztés 1,7 milliárd forintból valósul meg, melynek munkálatait a Vasútvill Kft. kivitelezi – olvasható a TED tájékoztatójából.
A nyertes ajánlattevő cég feladata lesz a tervezés és a kivitelezés is, ami az alállomás teljes építészeti villamos primer és szekunder rekonstrukciójára vonatkozik.
A projekt során megújul továbbá 250 négyzetméteren a vezérlő és kapcsoló épületrész két szinten, valamint a segédüzem, illetve kiépítik a térfigyelő rendszert, a tűz- és vagyonvédelmet, és a diszpécser-rendszert.
Ezzel párhuzamosan az Ágod-völgye Konzorcium kivitelezésében már zajlik az Ebes-Debrecen vasúti vonalszakasz felújítása, aminek során 7,65 km hosszú pálya újul meg. A projekt elkészültével ezen a szakaszon 160 km/h-val közlekedhetnek majd a vonatok és az autós közlekedés is javulni fog: a Határ úton új körforgalmi csomópont, a vasútvonal és a 4-es számú főút fölött a 4805 jelű út átvezetéséhez új közúti felüljáró, a szennyvíztelep irányába pedig 720 méter hosszú szervizút épül.
Nyolc évnyi kényszerszünet után, egy átfogó felújítás eredményeként szombattól ismét működik majd a pécsi dzsámi mögött álló harangtorony, amely a harangjátékok idején nyolc métert emelkedik – közölte a Pécsi Egyházmegye.
Folytatja a MAHART–Szabadkikötő Zrt. a Csepeli Szabadkikötő átfogó fejlesztését. Feltételes közbeszerzési eljárást írtak ki a kikötő logisztikai infrastruktúrájának teljes körű megújítására. Ennek része: a Gabonatárház technológiai rendszerének korszerűsítése, a vasúti hálózat felújítása, a vízoldali kotrási munkálatok elvégzése, valamint az út- és közműfejlesztések.