A ZÁÉV egy 11 ezer négyzetméteres, legyező alakú épületet hoz létre, mely kapcsolódik a jelenlegi oktatási tömbhöz.
A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Kara új Elméleti Tömbbel bővül, melynek péntek kora délután rakták le az alapkövét. Az egyetem orvoskari épületének kivitelezését a ZÁÉV Építőipari Zrt. végzi.
A felsőoktatási intézmény új egysége a Modern Városok Program (MVP) keretében készül el egy közel 11 milliárd forintos beruházásban. A nemzetközi szintű és hallgatóbarát campus ötszintes, legyező alakú épület lesz, amely kapcsolódik a jelenlegi oktatási tömbhöz.
Az eseményen Peresztegi Imre, a fővállalkozó ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója a beruházás részleteiről szólva ismertette:
a több mint 12 ezer négyzetméter területű, az alagsorral és pincével együtt ötszintes épület a tervek szerint 2020 második negyedévére készül el.
Az elméleti tömb teljes környezete több mint 20 ezer négyzetméteren újul meg.
A pénteki projektindítón egy különleges alapkövet helyeztek el, amely a PTE 3D Központjában készült, háromdimenziós nyomtatással. Ezzel egyrészt utaltak a technika és a tudomány összefüggéseire, másrészt a felnagyított, emberi szövetstruktúrára emlékeztető felület az egyetem és környezete viszonyát, a kapcsolódások fontosságát szimbolizálja.
A sajtóesemény közleménye szerint az új épület tervezését több 21. századi intézmény inspirálta. A szintenkénti "open lab" architektúra és az épület kialakítása, a Janelia Research Campus (Howard Hughes Medical Institute, USA) és az új Max Planck kutató épületek (Németország) struktúráját ötvözi. A tervezést a TSPC Technical Supervision and Planning Consulting Hungary Kft. végezte.
A Magyar Kormány a Modern Városok Program keretében mintegy 25 milliárd forinttal támogatja a Pécsi Tudományegyetemet.
A további fejlesztésekről korábbi cikkeinkben számoltunk be, ezek szerint:
Kiválasztották a kivitelezőt, elkezdődhet Százhalombatta Városi Sportcsarnokának kibővítése és modernizálása. Az átépítéssel a létesítmény multifunkcióssá és a zöld épületminősítésre alkalmassá válik. A nézőtéri kapacitás több mint duplájára nő, az épület magasságát pedig 2,5 méterrel megemelik.
Az M0-s és az 5103. számú út találkozásánál új fel- és lehajtóágak, körforgalom építését, valamint egy 1,3 kilométeres útszakasz felújítását előkészítő kiviteli terv elkészítésére írt ki közbeszerzést az Építési és Közlekedési Minisztérium.