Letették a teljesen megújuló futball- és szabadidősport-centrum alapkövét.
Megkezdődtek a munkálatok a salgótarjáni Öblös Sporttelepen a Weinberg ’93 Építő Kft. kivitelezésében. Az SBTC futballegyesület otthonául szolgáló létesítmény projektjének alapkövét pénteken tették le, miután először 2017 márciusában születtek tervek a központ fejlesztésére – számol be a Nógrád Online.

A fejlesztés a DVTK támogatásával valósul meg, így az eseményen felszólalt Szabó Tamás, a DVTK beruházási és üzemeltetési igazgatója is. Elmondta: a régió egyik legjelentősebb sportegyesületeként a Diósgyőrnek kötelessége volt segítséget nyújtani az SBTC-nek. Kifejtette még: a szebb napokat is megélt Stécében jelenleg már több mint kétszáz fiatalt képeznek, és a klub növekvő pályára állhatott.

Az állami támogatással megvalósuló projekt helyszínét nem csak a professzionális sportolók, hanem a szabadijüket futással töltők is gyakran igénybe veszik Ez a munkálatok befejeztével is így lesz - hangzott el az eseményen. Ezt követően a város atlétikai klub versenyzői is futottak egy kört az időkapszulával, mielőtt elhelyezték volna a földben.

A fejlesztés során a közbeszerzési kiírás szerint elbontanak egy 330 négyzetméteres leromlott állapotú épületet, melynek helyén új központot adnak majd át. Emellett





A befejezéshez közeledik Horvátország eddigi legjelentősebb, mintegy 700 millió eurós ipari projektje, az INA olajipari vállalat rijekai olajfinomítójának korszerűsítése. Az INA 49,08 százaléka a Mol-é, 44,84 százaléka a horvát államé.
2027 végére megvalósuló, csaknem egymilliárd forintos beruházás indult a Körös-Maros Nemzeti Parkban.