Az egyetemi karnak is otthont adó műemléképület-együttes felújítását és funkcióbővítését a Szabó és Társa Kft., valamint a West Hungária Bau Kft. konzorciuma végzi el.
Új életre kel Nyugat-Magyarország épített örökségének egyik fontos ele: a mosonmagyaróvári várban teljeskörű restauráció és fejlesztés zajlik le a Nemzeti Vár- és Kastélyprogram keretében.
A közel nettó egymilliárd forintos projektben megújul a felsőoktatási központnak - a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdasági- és Élelmiszertudományi Karának otthont adó vár. Ennek során a földszinten interaktív kiállítócentrumot és a várudvaron pedig modern közösségi teret alakítanak ki.
A fejlesztést a mosonmagyaróvári központú Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. és a szintén nyugat-magyarországi érdekeltségű West Hungária Bau Kft. társulása kivitelezi – derül ki a közbeszerzési adatokból. A beruházás során a földszinti kiállítási tereket a délnyugati, északnyugati és északkeleti szárnyakban alakítják ki a 20. században felépített válaszfalak elbontásával, a délnyugati épületrészben pedig kisebb helyiségek kapnak helyet. A projekt itt mintegy 1200 négyzetméterre terjed ki.
Jelentős - 3425 négyzetmétert érintő - részleges homlokzatfelújítási munkára is sor kerül, illetve az összesen több mint 3 ezer négyzetméteres tetőborítás is megújul (mintegy 15 százalékát ki is fogják pótolni). A belső várudvar pedig rendezvények lebonyolítására alkalmas, részleges fedést biztosító elbontható szerkezetet kap.
Emellett többek között több más felújítási, épületgépészeti és közművesítési munkálatot is elvégeznek, illetve a beruházó további fejlesztésekre is opciós jogot tart fent.
Minden válaszfalat elbontanak, de megőrzik a homlokzati díszeket. Teljes átépítés vár az önkormányzat Haller utcai sarokházára.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.