Az orvosi rendelők mellett védőnői szolgálatot, fogászati ügyeletet és gyógyszertárt is kialakítanak.
Hamarosan egészségügyi központot hoznak létre Kiskunfélegyházán több mint egymilliárd forintból. Az önkormányzat önerős beruházás keretében újítja fel az egykori SZTK épületet.
Az orvosi rendelők mellett, az egészségügyi központban helyet kap:
Csányi József polgármester tájékoztatást adott arról, hogy a központban egy egészségfejlesztési irodát is létrehoznak, melyre 100 millió forint pályázati forrást nyert a város.
A projekt keretében portaszolgálatot, beteghívó rendszert, őrzött babakocsi-tárolót, valamint több mint 80 parkolóhelyet is kialakítanak. A polgármester elmondása szerint ez a város történetének legnagyobb, saját forrásból finanszírozott beruházása.
Az egészségügyi központ mellett megújul az intézmény előtti úttest és járda is. Az utca új burkolatot kap, aminek köszönhetően megszűnnek a szintkülönbségek. Az udvaron épült parkolóhelyek mellett pedig több mint 40 parkolót alakítanak ki a közterületen.
Ezen kívül több min 10 millió forint uniós forrásból újítják fel a központtal szemben lévő játszóteret és parkot. A játszótér témáját Petőfi Sándor János Vitéz című költeménye ihlette. Ennek köszönhetően a parkban megelevenedik majd Kukorica Jancsi szülőfaluja is.
A befejezéshez közeledik Horvátország eddigi legjelentősebb, mintegy 700 millió eurós ipari projektje, az INA olajipari vállalat rijekai olajfinomítójának korszerűsítése. Az INA 49,08 százaléka a Mol-é, 44,84 százaléka a horvát államé.
2027 végére megvalósuló, csaknem egymilliárd forintos beruházás indult a Körös-Maros Nemzeti Parkban.