A beruházásban egy meglévő műfüves futballpályát fedtek le azzal a céllal, hogy a téli körülmények között is biztosított legyen az edzés.
A Debrecen melletti Pallagon átadták a Debreceni Labdarúgó Akadémia új csarnokát. A 4300 négyzetméteres épületet a közbeszerzési adatok szerint a debreceni HC Építő Kft. kivitelezte.
A projektben egy már meglévő műfüves futballpályát kellett lefedni oly módon, hogy a téli körülmények között is biztosított legyen az edzés. Az acél vázszerkezetű csarnok tetejére egy kiserőmüvi besorolású napelem rendszert is telepítettek. A pálya megfelelő temperálását hőlégbefúvás biztosítja.
A 960 millió forintos beruházás átadóján Herczeg András, az akadémia szakmai igazgatója úgy fogalmazott, biztos benne, hogy sok olyan saját nevelésű játékos kerül majd ki az akadémiáról, akire büszkék lehetnek a jövőben. Papp László polgármester a beszédében jelezte, a következő terv egy bentlakásos kollégium felépítése az akadémia területén.
A Southblaze Kft., mint a projekt tulajdonosa és fejlesztője közölte, hogy a Bayer Construct Zrt. mint kivitelező maga ellen jelentett csődje nem befolyásolja a projekt sikeres megvalósulását.
Az uniós támogatással megvalósult beruházás egy átfogó szlovák-magyar program része: Dunaszerdahely karakteres belvárosi tere kapott fejlesztést.