A több mint 11 ezer fős településen rövidesen megoldódik a csapadékvíz elvezetése és kerékpárutat is kiépítenek.
Hamarosan kerékpársáv kialakítását és a csapadékvízelvezető-rendszer fejlesztését kezdi meg a Kötiviép’B Kft. Pilisen közel 300 millió forintból.
A kerékpárutat 1071 méteren építik majd ki, amit a közút szélesítésével valósítanak meg. A településen a csapadékvízelvezető-rendszer fejlesztése 2 123 méter hosszúságban történik majd.
Mindkét projekt keretében a kivitelező elvégzi többek közt:
A tavalyi évben bejelentették egy 8,5 milliárdos fejlesztési programot, amelyben kerékpárutak kiépítésére és bölcsődék bővítésére lehet pályázni.
2016 és 2021 között Pest megyében a kerékpárút-fejlesztési programban összesen 4 milliárd forint keretösszegig minimum 20, maximum 200 millió forint igényelhető
November 11-én ünnepélyesen megnyitották az új Manóliget Bölcsődét Érden, megközelítőleg egymilliárd forint értékben. A fejlesztés révén a korábban tervezett 56 helyett 84 férőhely várja a legkisebbeket.
A Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. budaörsi logisztikai központja új csarnokkal gyarapodik a SWIETELSKY Magyarország Kft. kivitelezésében.