A multifunkciós épület 3300 fős lelátóval, két emelettel és öt pályával jön létre Miskolcon.
A TED-en megjelent a miskolci multifunkciós kosárlabda sportcsarnokra kiírt közbeszerzés. A beruházó DVTK Kosárlabda Kft. a tervezésre és a kivitelezésre várja az ajánlatokat. Az új létesítmény a kiírásban megadott helyrajziszám alapján Diósgyőrben, a DVTK edzőközpontjában jön létre, nem messze a Market által kivitelezett új futballstadiontól.
A leendő csarnok előregyártott vasbeton vázszerkezetből áll majd, és mintegy 4300 négyzetméteres lesz. Az épület földszinttel, előcsarnokkal és két emelettel jön létre, az előcsarnokhoz recepció, büfé, vizesblokk kapcsolódik. A csarnokot teleszkópos lelátók határolják majd, 3 307 néző tud rajtuk helyet foglalni.
A lelátók által határolt területen öt darab egész pálya és két darab félpálya kerül elhelyezésre. A pályákat leereszthető függönyökkel választják el.
Az első emeleten kap helyet a hazai csapat öltözője, az edzői szobák, valamint az irodák és a tárgyaló. Az előcsarnok feletti épületszárnyban kiszolgáló funkciók kapnak helyet, illetve egy fél kosárlabda pálya. A második emelet teljes egészében a közönséget szolgálja ki: büfékkel, vizes blokkokkal, a lelátó elérhetőségével. A VIP rész és a skybox is itt kap helyet.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.
A Szekszárdi Járásbíróság a Szekszárdi Törvényszék közvetlen közelébe, a Béla király tér 4. szám alatti egykori büntetés-végrehajtási intézet épületébe költözne.