Megszületett a nyilatkozat, mely szerint a visegrádi négyek együttes összefogásával valósul meg a vasútvonal.
A V4-ek aláírták a magyar fővárostól egészen Varsóig futó gyorsvasút megépítésére szolgáló közös együttműködésről szóló nyilatkozatot pozsonyi találkozójukon. Korábban már beszámoltunk arról, hogy a négy országot átszelő beruházáshoz szükséges, 1,14 milliárd forintos költségű megvalósíthatósági tanulmány kidolgozását a közbeszerzési adatok szerint az Utiber Kft., a Főmterv Kft. és a Trenecon Zrt. konzorciuma vállalta el.
A zöldmezős beruházásban elkészülő, kétvágányú, gyorsvasútnak egy teljesen új pályát fognak kiépíteni, amelyen a vonatok 300 kilométer/óra körüli sebességgel közlekednek majd. A Budapestet, Pozsonyt, Prágát és Varsót összekötő szakasz építkezését részben uniós támogatásból valósítanák meg.
A gyorsvasút felveheti a versenyt a légi közlekedéssel is, főleg annak köszönhetően, hogy a repülőterektől eltérően a vasútállomások a városközpontokban találhatók.
A pozsonyi találkozón a V4-ek politikusai tárgyaltak annak lehetőségeiről is, hogyan működhetnének együtt a be nem fizetett autópálya-díjak határon átnyúló behajtása terén.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.