A kerékpáros hálózat kiépítése a régió turizmusának fellendítését szolgálja, illetve alternatívát kínál a környezetbarát és biztonságos közlekedésre.
Miskolc és Eger összekötését biztosító kerékpárút megvalósításához keresik a tervezőt – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból. A beruházás keretében 32 kilométer hosszan teljesen új kerékpárút-nyomvonal létesül, ezen kívül 10,75 kilométer hosszan felújítást végeznek majd, és 4,45 kilométeren kijelölés keretében tervezik meg az egybefüggő kerékpárutat. A komplex kerékpárútvonal így több mint 47 kilométer hosszan valósul majd meg.
A fejlesztés fő célja a biztonságos közlekedés feltételeinek megteremtése és egy környezetbarát közlekedési forma támogatása. A projekt azt a célt is szolgálja, hogy az egyre szélesebb körben használt kerékpáros közlekedés alternatívája lehessen az egyéb közlekedési lehetőségeknek.
A Miskolcot és Egert összekötő kerékpáros hálózat kiépítése biztosítja a két város közt meglévő vagy fejlesztés alatt álló kerékpárhálózat összeköttetését. Ezáltal a turisták és kerékpárral kirándulók számára az északkelet-délnyugat útvonal erősen vonzó turisztikai cél lehet.
A történelmi emlékekben és természeti szépségekben gazdag Bükki Nemzeti Park déli oldalán vezető kerékpárút számtalan látványossággal szolgál a kirándulni vágyók számára. A projekt során megvalósuló kerépárúthálózat-fejlesztésnek fontos kiegészítő eleme a termálfürdőjéről is híres Bogács bekötése a látogatók és kerékpározók számára.
A turisztikai szempontokon felül egy kiépített kerékpáros nyomvonal az általa érintett települések közelsége miatt vonzó közlekedési lehetőséget kínál azok lakosainak is. A kerékpáros közlekedés biztonsága érdekében azonban ehhez elengedhetetlen egy komplex kerékpáros infrastruktúra megléte, mely a települések közötti átjárhatóságot minél magasabb színvonalon biztosítja.
Jövő tavasszal fejezik be a mintegy félmilliárd forint értékű munkát.
54 milliárd forintból valósították meg a projektet a korábbi repülőtér területén.