Megújítják a majorépületeket, a központi ménesudvarban található ingatlanokat, valamint ősszel indul a műemlék Hamvay-fogadó rekonstrukciója is.
A jelenleg futó és a tervezett beruházások fedezetére 3,8 milliárd forintos tőkeemelést kapott a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. - jelentette be a cég beruházási és fejlesztési vezérigazgató-helyettese.
Turbucz Péter elmondta, az állam összesen 8 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre a Békés megyei cégben, ennek első lépése volt a mostani részlet. A fejlesztések, az ingatlanok rekonstrukciója, újak építése és a gépek beszerzése a termelés biztonságát szolgálják.
A közeljövőben megújítják a lótenyésztésre használt majorépületeket, a központi, ménesudvarban található, még fel nem újított ingatlanokat, valamint ősszel indul a műemlék Hamvay-fogadó rekonstrukciója, melyben irodákat, interaktív kiállítóteret és kávézót is alakítanak ki.
Tarkó Gábor, a Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója elmondta: szeptemberben elkezdődik az oktatási intézmény főépület rekonstrukciója. Az ingatlan új historizáló homlokzatot kap, emellett megújulnak a tanműhelyek is. A 2020/2021-es tanévben sportcsarnokot építenek és felújítják a kollégiumot.
A rekonstrukció idejére költözni kell az iskolának, az oktatás a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. más ingatlanjaiban folyik majd.
Az oktatási intézményben - amely költségvetésének kétharmadát a cég biztosítja - a most zárult tanévben 253 diák tanul, a cél az, hogy az új tanévben ezt a számot 280-ra növeljék.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.