A Hévíz mellett fekvő létesítmény infrastrukturális fejlesztést és pilótaiskolát kap.
Legutóbb októberben érkezett hír a Hévíz-Balatoni (más néven sármelléki) Repülőtérről: akkor arról számoltunk be, hogy az épülő M76-os gyorsforgalmi út négysávos kapcsolatot fog teremteni a főváros és Zalaegerszeg irányába is a légikikötőből. Ezt megelőzően tavasszal már arról is érkezett hír, hogy norvég beruházással pilótaképző központot alakítanak ki a reptéren.
Most Hévíz polgármestere, Papp Gábor nyilatkozott arról a zaol.hu-nak, hogy idén elrajtol egy 6,6 milliárdos, állami forrásból megvalósuló infrastruktúra-fejlesztés, illetve emlékeztetett arra is: a skandináv befektetők hamarosan belekezdenek a nemzetközi pilótaiskola beruházásába.
A fejlesztő Central European Aviaton Cluster mintegy 5 milliárd forintos építkezésében többek között
A repülőtérre összesen 17 darab négyszemélyes kisgép is érkezik, amelyeken a hallgatók gyakorolhatnak majd.
A városvezető elmondta: egyenesbe kerülhet a repülőtér helyzete. Hozzátette még:
a tervek szerint két éven belül menetrend szerinti járatok indulhatnak, Londonba, Frankfurtba, Tel-Avivba és Norvégiába.
Alaposan átformálják Kőszeg egyik legfontosabb közlekedési csomópontját: a vasútállomás mellé új autóbusz-pályaudvar és P+R parkoló épül, új utakkal és kerékpáros kapcsolatokkal rendezik át a környéket, miközben a 87-es főút egy szakasza is megújul.
Több, mint 300 millió forintból korszerűsítheti a Hajdú-Bihar megyei iskolákat a TÖMB 2002.