A projekt a Magyar Vakond Út és Építőipari Kft. kivitelezésében valósult meg, a mérnöki munkálatokat pedig a Főber Zrt. és az Utiber Kft. konzorciuma végezte el.
Megerősödött az árvízvédelem Szabolcs-Szatmár Bereg megye térségeiben – ünnepélyes keretek között jelentették be a Tivadari híd és környezete című árvízvédelmi projekt elkészültét Nagyarban. A fejlesztés a Magyar Vakond Út és Építőipari Kft. kivitelezésében valósult meg, a mérnöki munkálatokat pedig a Főber Zrt. és az Utiber Kft. konzorciuma végezte el.
A beruházás a védvonalak árvízszintre történő kiépítését és a védvonalak terhelésének csökkentését szolgálja.
Ahogy azt már korábban megírtuk, a beruházás célja az volt, hogy a védbiztonságot a mértékadó árvízszint plusz 1 méteres biztonsági szintjére építsék ki. A munkálatok előkészítése a geodéziai és tűzszerészeti vizsgálatokkal, valamint a régészeti kutatással 2017 januárjában kezdődött meg, a tényleges munkakezdésre pedig 2017 októberében került sor.
A munkálatok során a töltésépítésen kívül résfal és vasbeton-támfal készült, amelynél a plusz egy méternyi biztonságot mobilfal biztosítja. A beruházás keretében az alábbi folyószabályozási művek épültek meg:
A projekt megvalósításánál a területek kisajátítása, illetve annak elhúzódása okozott kihívást. A munkálatok során 22 KV-os elektromos vezetékkiváltást, valamint NA 150 és NA100-as nagynyomású gázvezeték kiváltását is el kellett végezni.
A fejlesztésben érintett települések – Kisar, Tivadar, Nagyar – számára pozitív volt a kivitelezési folyamat: a településeken a beruházás volumene és az építés technológiája miatt minimális volt a lakossági panasz, amit azonban a vállalkozó azonnal orvosolt.
A XIII. kerületi Marina City-ben 14 hektáron fognak összesen építkezni és 2500 lakást terveznek: az első két ütemben ezekből 363 készül el.
Uniós forrásokból finanszírozná a főváros Pest-Észak árvízvédelmi szakaszának újabb fejlesztési ütemében, három védvonal megerősítését. A projekt célja, hogy a fejlesztéssel a védművek magassága elérje azt a szintet, amelyet a 2013-as rekord árhullám nagysága alapján határoztak meg.