A létesítmény a start upok, kutatócégek és az egyetemi élet fontos találkozási pontja lesz egyben.
Debrecenben elkezdődhet az Innovációs Központ kivitelezése több mint 3,7 milliárd forintból a Hunép Zrt. kivitelezésében, a beruházás magába foglalja a kiszolgáló melléképületek munkálatait is – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból. A komplexum a Vezér utcai ipari parkban épül meg.
A főépület alapozási munkálatainak egy része egy másik kivitelezési eljárás során elkészült. Az Innovációs Központ bruttó összterülete több mint 5500 négyzetméter lesz, a tervezett zöldfelület pedig közel 8700 négyzetméter.
A Debreceni Innovációs Központ az ország egyik legmodernebb inkubátorháza lesz, ahol az elméleti kutatásoktól egészen a prototípusgyártásig juthatnak majd el a projektek.
A létesítmény egyrészt a start-up cégek és kutatók otthona lesz, de mellette az egyetemi élet fontos találkozási pontjaként is funkcionál majd.
A háromszintes épületben az alsó szint a laboré és a műhelyé, középre kerül a közösségi innovációs „piactér” - étkezővel, pihenőkkel, tárgyalókkal és coworking területekkel -, míg az irodákat a felső szintre helyezték. A központ mellett hosszanti irányban két mesterséges dombot emelnek, melyekben a gépészet és kerékpártárolók kapnak helyet.
A koncepció kulcsfontosságú eleme az állandó mozgástól éllettel teli "piactér", vagyis a középső szint, az épületnek nincs egyetlen, kitüntetett helyen lévő lépcsőháza. Így a közlekedés szintenként különböző helyekre lett pozícionálva, mely megkerülhetetlenné teszi a „piactéren” való áthaladást.
Az innovációt és vállalkozói szemléletet megalapozó fejlesztéssel a kormány és az intézmény célja, hogy a Debreceni Egyetem még jobban felzárkózzon a világ vezető felsőoktatási intézményei mellé. A remények szerint a központ az oktatás, kutatás és vállalkozások egy helyen történő megjelenésével befektetéseket vonz a kutatásokhoz, ezáltal gazdasági növekedést eredményez.
Megoldást kínál Rétság, Tolmács és a taváról ismert Bánk települések szennyvizének kezelésére az az átfogó infrastrukturális fejlesztés, amely tavaly nyáron kezdődött és a tervek szerint az év végéig elkészül. A beruházás lökést ad a térség gazdasági fejlődésének és környezetvédelmi hatása is jelentős.
Újabb modern, világítással és vízelvezetéssel ellátott sportpályák épültek a Magyar Labdarúgó Szövetség fejlesztési programjában, a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. közreműködésével. Négy borsodi településen a projekt segítségével a hátrányos helyzetű térségekben élők számára is 21. századi körülményeket teremtettek a mozgáshoz.