Az Egészséges Budapest Program egyik legfontosabb elemének számító fejlesztésen 2022-ben teszik le az alapkövet.
Nem változik a Dél-Budai Centrumkórház helyszíne – vette észre a Figyelő hetilap nyomán az Index. Idézik Bedros J. Róbert projektfelelős miniszterelnöki megbízottat, aki közölte: a szuperkórház 1,2 millió lakos ellátásáért felel majd a nap huszonnégy órájában. A létesítmény a főváros XI. kerületében, a Dobogó városrészben fog felépülni.
A többszázmilliárd forintos Egészséges Budapest Program egyik sarokköveként szolgáló zöldmezős beruházás terveiről lapunk mutatott be először részletes látványterveket tavaly augusztusban.
Most konkrét dátumok derültek ki:
a tervek szerint 2022 tavaszán fogják letenni az alapkövet, 2026 elején pedig átadják a dél-budai szuperkórházat.
Amennyiben pedig a tavalyi látványtervek és az alaprajz lényegileg nem változnak már (ezek még a pontosabb kidolgozás előtti koncepciót ábrázolták), a kórház térképe így nézhet majd ki:
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.