A beruházás keretein belül 8200 négyzetméteren esik át rekonstrukción a pályaudvar több mint 140 éves műemléképülete. A létesítmény a MÁV Zrt. beruházásában, a Magyar Építő Zrt. kivitelezésével valósul meg.
Korábban megírtuk, hogy a Nyugati pályaudvar teljes, mintegy 8200 négyzetméteres tetőszerkezetének felújításának részeként helyére emelték a 19 méter magas, párkány fölé magasodó, bal oldali tornyot a csarnokban.
Jelenleg a vágánycsarnok tetőszerkezetének bontásánál az utolsó szakaszhoz érkezett a kivitelező Magyar Építő Zrt.
Lapunk információi szerint a szakemberek már a teljes térállványt átforgatták, továbbá folyamatosan készül az új tetőszerkezet, melynek különböző fázisai, így:
Befejezés előtt áll továbbá az új üvegek tartószerkezetének elhelyezése, melyet az új üvegtáblák beépítése követ majd. Mindemellett készül az acél tartószerkezet és a díszítőelemek festése, a belső főpárkány felújítása, valamint díszítőelemek elhelyezése is. A díszműbádogos-elemek és az öntvénydíszek pedig műhelymunka keretében készülnek
A folyamatos, kora reggeltől késő estig tartó munkálatokat több mint 300 szakember végzi.
A pályaudvar rekonstrukciója során több részletében születik újjá:
Az épület mindkét végén, összesen 2200 négyzetméteren teljesen új köntöst ölt magára az üveg függönyfal, ezen kívül pedig elvégzik az állomásépület többi, mindeddig fel nem újított tetőszakaszának javítását. Részben átépítik a csapadékvíz-elvezetést, valamint megújul az utastájékoztatási rendszer és a vágánycsarnokban található felsővezeték-hálózat is.
A létesítmény a MÁV Zrt. beruházásában, a Magyar Építő Zrt. kivitelezésével valósul meg.



















Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.
Az M1-es autópálya bővítése összesen 11 csomópont korszerűsítését foglalja magában. Óbaroknál két új körforgalmat alakítanak ki, az új felüljáró forgalomba helyezését követően pedig elbontják a jelenlegi hidat.