A tervezett átalakításokkal a színház alapterülete 1000 négyzetméterrel bővül.
Megújul a XIII. kerületi József Attila Színház, már keresik a tervezőket – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból. A Váci úti kulturális intézmény rekonstrukciójára vonatkozó terveket december 30-ig várják.
A felújítás mintegy 2000 négyzetmétert érint, a tervezett átalakításokkal a színház alapterülete 1000 négyzetméterrel lesz nagyobb.
A tervezési program érinti a színpad zsinórpadlásának megemelését, illetve a jobb és a bal oldali oldalszínpad kiépítését. Ennek építész, statikai, gépész, valamint elektromos feladatairól is gondoskodnia kell a nyertes ajánlattevőnek.
Az intézmény nézőtere is teljes felújításon esik át, ez érinti a burkolatokat, valamint korszerűsítik a hang- és világítási karzatot, illetve a páholyokat is.
A színház kiszolgáló területeit akadálymentesítik. Ennek megfelelően kialakítanak egy liftet, valamint átalakítják az irodákat, az öltöző blokkokat és a próbatermeket is.
Egy új, reprezentatív közösségi tér kiépítése is a tervek között szerepel, amelyet a teátrum kollégái tudnak majd igény szerint használni.
A jelenkori követelményeknek megfelelően kicserélik a teljes színház technikát, vagyis megújul a színpadgépészet, az elektroakusztika és a hatásvilágítás is.
Az épület eredetileg művelődési háznak készült. 1953. december 14-én Déryné Színpad néven operettszínházként kezdett működni. Majd 1955 őszétől József Attila Színház néven a Magyar Néphadsereg Színháza Kamaraszínháza lett. 1956 óta önálló színház.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.