Több mint 30-30 milliárd forintból induló innovációs parkok serkentik az egyetem és vállalkozások közötti kommunikációt, valamint a spin-off és start-up vállalatok létrehozását.
Indul a Pécsi Tudományegyetem és a győri Széchenyi István Egyetem területén létesülő tudományos és innovációs parkok kialakítása. A fejlesztések célja, hogy erősítsék az egyetemek vállalkozási-ipari kapcsolatait, térségi gazdaságfejlesztési szerepét, a korszerű, gyakorlatorientált képzések bázisaiként támogassák a diplomás fiatalok elhelyezkedését – jelentette be Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára.
A tudományos és innovációs parkok egyetemekhez kapcsolódva, tudományterületi fókuszokkal jönnek létre, az adott felsőoktatási intézmény vagy a térség erősségeihez igazodva.
A Pécsi Tudományegyetem és a Széchenyi István Egyetem több mint 30-30 milliárd forintból kezdheti meg saját létesítményei előkészítését és megvalósítását – tette hozzá.
A beruházásoknak köszönhetően több exportképes hazai termék találhat utat a külföldi vevőkhöz, miközben kiemelt bérezést kínáló munkahelyek létesülhetnek, a magyar kis- és középvállalkozások nagyobb szerepet vállalhatnak az ipari értékláncokban" – emelte ki Bódis József.
A győri tudományos és innovációs park az egyetem, a kutatóintézetek és technológia-orientált vállalatok együttműködésének ösztönzésével segíti Győr és a nyugat-magyarországi kiemelt gazdasági övezet pozícionálását a tudásalapú gazdaságban.
Serkenti az egyetem és vállalkozások közötti kommunikációt, spin-off és start-up vállalatok létrehozását, a technológia-transzfert, a gyakorlatorientált képzést, elősegítve a piacvezérelt kutatásokat.
Korábban már beszámoltunk a Pécsett létrejövő tudományos és innovációs parkról, melynek célja, hogy az egyetem tudásbázisán magas beruházási és foglalkoztatási potenciállal rendelkező, innovatív tudásra és technológiákra alapozó iparágakban működő vállalatok letelepítését készítse elő.
A januári sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a beruházással az elkövetkezendő tíz év egyik legfontosabb innovációs, gazdaságélénkítő és kutatás-fejlesztési programja indulhat el a dél-dunántúli régióban.
A fejlesztés több lépésben valósul meg, amelynek első ütemében a PTE egyik ingatlanát kétmilliárd forintból felújítják, és a helyi gazdaság és az egyetem együttműködése szempontjából kulcsfontosságú laborokat alakítanak ki benne. A PTE kutatói, hallgatói és a helyi gazdaság szereplőinek hatékonyabb együttműködése érdekében kutatás-fejlesztést és innovációt szolgáló coworking tereket hoznak létre.
Az egyik legősibb magyarországi kegyhelyen, a Somogy vármegyében található Andocson új közösségi- és művelődési ház épülhet. Jelenleg az egykori varroda épülete a helyszíne a kulturális eseményeknek.
Különleges műszaki megoldásokkal helyreállították a veszélyes partcsúszást a Tiszánál – számolt be a munkálatok lezárásáról az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Az 1,7 milliárd forintos beruházással Tiszavárkony és a közeli falvak árvízi biztonsága javult.