A Főmterv Zrt. által tervezett koncepció szerint a csarnok tetővize először az öntözőtározót tölti, majd annak megtelése után kerül át a késleltető tározóba és így a közterületi befogadóba.
Legutóbb márciusban számolt be lapunk a budapesti népligeti buszpályaudvar mögötti területen, a BMSK Zrt. beruházásában megvalósuló és a Market Építő Zrt. generálkivitelezésében épülő multifunkciós csarnokról. A komplexum a Magyarország és Szlovákia által közösen rendezendő 2022-es EHF Férfi Kézilabda Európa-bajnokság helyszínéül fog szolgálni. A későbbiekben emellett más sporteseményeknek is otthont ad, illetve ezeken túl számos egyéb, nagyközönséget bevonzó esemény színtere is lesz koncertek vagy éppen kiállítások formájában.
A Market megbízása alapján a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt.
a külső közlekedési és közmű infrastruktúra elemek kiviteli terveinek elkészítését, valamint a megvalósításhoz szükséges engedélyek megszerzését végezte.
Haracsi János, a Főmterv Zrt. Közműtervezési és Vízépítési Irodájának vezetője tárta fel lapunk számára a tervezési feladatok egyedi részleteit.
A Főmterv első fő feladatcsoportja a közterületi közmű- és közlekedéstervezési feladatok teljeskörű ellátására vonatkozott. Területileg ez az Üllői út Népligettel szomszédos szakaszát érintette, továbbá a Fék utca folytatásaként az Albert Flórián út és az Üllői út között egy új útszakasz teljeskörű megtervezését jelentette.
A másik feladatcsoport a csarnok udvarterén belüli tervezéseket foglalta magában. Ennek fő ágai az udvartéri közlekedéstervezés, a közműgenerál tevékenység – mely a tervezett közmű szakágak összehangolását és felügyeletét jelenti –, a víziközmű rendszer és a gázellátó hálózat szakági tervezései voltak. A víziközművek szakági tervezési feladatait a Közműtervezési és Vízépítési Iroda két tervezője, Kenyeres Bálint és Mihály Ferenc végezte a generáltervezői feladatok ellátása mellett.
Az építkezés a Design & Build konstrukció szerint zajlik, melynek során a tervezés a kivitelezőkkel folyamatosan egyeztetve és meghatározott ütemezés mellett történik. Tervezői oldalról ez nagyon rövid és szoros határidőket jelent, sok esetben kell azonnali döntéseket hozni.
„Kenyeres Bálint vezetésével a Főmterv Zrt. csapata ezt a feladatot a legmagasabb szinten tudja kezelni, ebből kifolyólag nagyobb zökkenők nélkül zajlik a kivitelezés. Ehhez természetesen megfelelően felkészült kivitelezői gárdára is szükség van, ami a projekt esetében szintén adott.”
Nem ez a projekt egyetlen különlegessége. A Főmterv Zrt. által tervezett létesítmények közül a csapadékvíz-elvezetés rendszere mind a működési elve, mind a dimenziói miatt egyedi létesítménynek tekinthető.
A csarnok tetőfelületének mérete – mely önmagában mintegy 2 hektár – és az udvartér burkolt felületei miatt – 3,4 hektár burkolt felület – igen jelentős mértékű csapadék lefolyás keletkezik a területen.
„Az elöntések elkerülésének érdekében – egyben megfelelve a Fővárosi Csatornázási Művek előírásainak - a közcsatorna hálózatra történő bevezetés előtt késleltető tározást alkalmaztunk. A számítások szerint meghatározott legkisebb szükséges tározó térfogata így 2580 köbmétert tett ki.”
A szükséges térfogatot végül két fő tározóegységgel biztosították. A fő elem egy kör alaprajzú, 32 méter átmérőjű és 3 méter belmagasságú vasbeton műtárgy, melyhez az épület körvonalával párhuzamosan, ívben, fektetett csőtározó szakaszok csatlakoznak.
Ezek a csőtározók adják a második fő egységet, melyek DN1400, DN1200 és DN1000 Tubosider csövekből épülnek fel, összesen 520 méter hosszúságban. Ez a két tározóegység összesen 2680 köbméter késleltető térfogatot biztosít.
A csapadékelvezetés biztosítása mellett a csarnok tetővizeit hasznosítják is öntözés céljából. Ezért ezt a vízmennyiséget is vissza kell tartani. Ehhez igazodva az elvezető rendszertől független üzemmel, mégis kapcsolódva ahhoz, egy másik tározó rendszert építettek ki, mely a szakág által meghatározott 1200 köbméter méretezett öntözési célú térfogatot biztosítja.
Ezt a feladatot a késleltető tározóhoz hasonló koncepció szerint egy 22,5 méter átmérőjű, ugyancsak kör alaprajzú vasbeton műtárggyal és az ahhoz kapcsolódó DN1000 Tubosider, továbbá DN800 és DN600 Pragma csövekből álló csőtározóval látták el, mely rendszer összesen 1240 köbméter térfogatot biztosít.
A két rendszer kapcsolata révén a csarnok tetővize először az öntözőtározót tölti, majd annak megtelése után kerül át a késleltető tározóba és így a közterületi befogadóba.
„A jelenlegi időjárási tendenciák mellett jól érzékelhető, hogy a jövőben számolni kell az egyre gyakoribb rövid idejű, de nagy intenzitású csapadékkal, és ezek folyományaként az ezek által okozott elöntések kezelésével. A Multicsarnoknál a beruházói szándéknak köszönhetően lehetőség nyílt egy korszerű, a helyszíni adottságokhoz igazodó, a csapadék hasznosítását is biztosító, nagy elöntési biztonságot nyújtó csapadékvíz-elvezető rendszer megtervezésére és kiépítésére” – foglalta össze Haracsi János.
A XIII. kerületi Marina City-ben 14 hektáron fognak összesen építkezni és 2500 lakást terveznek: az első két ütemben ezekből 363 készül el.
Uniós forrásokból finanszírozná a főváros Pest-Észak árvízvédelmi szakaszának újabb fejlesztési ütemében, három védvonal megerősítését. A projekt célja, hogy a fejlesztéssel a védművek magassága elérje azt a szintet, amelyet a 2013-as rekord árhullám nagysága alapján határoztak meg.