A Dryvit Profi Kft. kivitelezésében több mint 4000 négyzetméteres, multifunkciós oktatási épület jött létre az egyetemen.
Pénteken átadták a Debreceni Egyetem beruházásban épült multifunkciós tanulóközpontot. A Learning Center a korábbi közbeszerzési adatok szerint a Dryvit Profi Kft. kivitelezésében nettó 3,4 milliárd forintból épült meg. A több mint 4000 négyzetméteres, multifunkciós oktatási épületet az Egyetem téri campus területén hozták létre.
Az MTI korábbi híre szerint az új épület az egyetem több mint 6300 külföldi hallgatójának oktatási körülményeit javítva növeli az intézmény versenyképességét a nemzetközi oktatási piacon.
A Learning Center többek közt a hallgatók felkészülését támogatja, miután térfalakkal elválasztott közösségi tanulóhelyiségekkel jött létre. Ugyanakkor elszeparált konzultációs tereket, oktatótermeket, valamint imateremet is kialakítottak, továbbá egy az emeleti szintről is megközelíthető 256 fős előadó termet.
A központban irodákat és kiszolgáló tereket is építettek, köztük egyetemi ajándék- és könyvesboltot is. A földszinten a központi aula és a közösségi terek kaptak helyet. A bejáratok előtt pihenőkertek várják majd az egyetemistákat.







Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.