A fejlesztés hozzájárulhat Szarvas verseny- és népességmegtartó képességének növeléséhez is.
Egymilliárd forintos fejlesztést és új kampuszt tervez 2022 végéig Szarvason a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) – derül ki az MTI-hez eljuttatott közleményükből.
Az egyetem agronómiai, biológiai, ökológiai, talajtani és környezettudományi képzéseket indít Szarvason, emellett biztosítják a tudományos kutatásokban való részvételt és a kutatás-fejlesztést, többek között ezért is indokolt a beruházás - idézték közleményben Gyuricza Csaba rektort.
A szarvasi Halászati Kutatóintézet a MATE-n tanulók gyakorlati és halászati, valamint öntözési kutatási képzőhelye lesz, helyileg itt valósul majd meg a fejlesztés.
Dankó Béla országgyűlési képviselő a közleményben kiemelte: a természeti feltételek változásai miatt eredményes mezőgazdálkodás ma már nem valósítható meg öntözés nélkül. Szarvason pedig több évtizedes hagyományai vannak az öntözéses gazdálkodás kutatásának és oktatásának.
Kiderült továbbá: jelentősen megnőtt Békés megyében a fiatalok igénye a helyben elérhető felsőfokú képzések iránt.
A fejlesztés hozzájárulhat Szarvas verseny- és népességmegtartó képességének növeléséhez is.
A Ramassetter Vince Testnevelési Általános Iskola felújításához keresik a kivitelezőt Sümegen.
A BUILD IT Mérnökiroda Zrt. nyerte el a gyömrői Fekete István Általános Iskola újjáépítésére kiírt közbeszerzést. A nettó 7,65 milliárd forint értékű beruházás keretében egy 37 oktatási helyiséget és két tornatermet magában foglaló, korszerű iskola épül a meglévő épületek helyén.