2024.03.28, Csütörtök
Intermodális csomópont rajzolja át Debrecen közlekedését: várják a terveket
Fotó: Majoros László /kitervezte.hu

Intermodális csomópont rajzolja át Debrecen közlekedését: várják a terveket

magyarepitok.hu

2022.04.12. 13:45 - Kalácska-Nagy Nóra

Jelentősen átalakul a cívisváros közlekedése az új csomópont megvalósulásával.

Hirdetés

Nem egészen egy hete jelent meg interjúnk Nyul Zoltánnal, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettesével, amelyben a Magyarországon futó intermodális projektekről adott átfogó képet a szakember.

Akkor elárulta, Debrecenben túl van a projekt a megvalósíthatósági tanulmányon, a napokban jelenik meg a tervezői közbeszerzés, ugyanakkor az intermodális csomópont projektje kapcsolódik az állomás felújításához, amelynek szintén zajlik az előkészítése.

Pár nappal később valóban megjelent a közbeszerzési felhívás, amelynek legfontosabb pontjait ebben a cikkben ismertetjük.

 

Sokrétű munka vár a tervezőkre

Debrecen intermodális csomópontjának előkészítése kapcsán az alábbi tervezési feladatokat kell ellátnia a pályázóknak:

  • előzetes vizsgálati dokumentáció készítése,
  • hatósági előírás alapján környezeti hatástanulmány készítése,
  • előzetes régészeti dokumentáció készítése,
  • közúti biztonsági hatásvizsgálat készítése,
  • engedélyezési tervdokumentáció készítése,
  • hatósági engedélyek beszerzése,
  • a hatósági engedélyezési eljárásokhoz kapcsolódóan - amennyiben a műszaki tartalom alapján szükséges - Nobo/Debo tanúsítás megszerzése,
  • kiviteli tervdokumentáció készítése,
  • kiviteli tervek alapján tervezői költségbecslés készítése,
  • megvalósíthatósági tanulmány (MT) és költség-haszon elemzés (CBA) szükség szerinti aktualizálása,
  • telekalakítási és kisajátítási terv készítése,
  • valamint szabályozási tervmódosítás készítése szükség szerint.

A tervezési terület a város központi-déli részén található, elsődlegesen a vasútállomás épületének helyet adó ingatlan és annak közvetlen környezetében, illetve a vasútállomáshoz funkcionálisan kapcsolódó területeken.

A nyertes pályázó(k)nak feladata kidolgozni a Debrecen Intermodális Csomópont kialakításához szükséges projektelemek megtervezését - beleértve a közútfejlesztési elemeket, parkolóház-építési, épületbontási -építési -felújítási elemeket, továbbá a buszpályaudvar kialakítását, az IMCS területének környezetrendezését, a közműépítéseket és az utastájékoztatás fejlesztésére vonatkozó tervkötetek kiviteli terv szintig történő kidolgozását.

 

500 személygépkocsi számára többszintes P+R parkolóházat terveznek

A jelenlegi Nagyállomás buszmegállóhely átalakításával és a vasúti felvételi épület részleges bontásával egy új P+R parkolóház alakítandó ki, melynek utcaszintjén egy 17 darab indítóállású, 7 darab érkezőállású helyi és helyközi autóbusz állomást terveznek meg. A parkolóház környezetében 23 busz rövid idejű tárolásának a lehetőségét is biztosítják.

Az előzetes tanulmányok alapján mintegy 3850 négyzetméter területen épületek bontását tervezik meg, mintegy 11.700 négyzetméter területű épületnagyság részleges belső bontása és átalakítása tervezendő, és mintegy 9300 négyzetméter területű új állomási épületszárnyat terveznek meg.

A 115 darab felszíni személygépkocsi parkolóállás kialakítása a vasúti felvételi épülettől délnyugatra eső Posta épület előtti területeken valósulhat meg. 500 személygépkocsi számára többszintes P+R parkolóházat terveznek a buszpályaudvar területén. A parkolóház első emeletén kereskedelmi és szolgálati létesítmények elhelyezhetőségét biztosítják. Az IMCS területén belül 10-10 darab K+R és taxiállás, illetve 210-250 B+R elhelyezését szintén megoldják.

A parkolóház kialakítását 4 szinten mintegy 16.450 négyzetméteren tervezik.

A projekt érinti a 4. számú főút vasútállomás előtti szakaszát és a 47. sz. főút csatlakozó szakaszát, csomópontját. Az állomás előtti szakaszon a 4. számú főút korrekciója tervezett, megfelelő megközelíthetősége érdekében turbókörforgalom alakítandó ki a 4. sz. főút Sumen utcai csomópontjának környezetében.

Ez a többsávos körforgalmú csomópont fogja biztosítani a 4-es és 47-es utak csatlakozását.

Az autóbusz-állomáshoz, a parkolóházhoz és az ott elhelyezett kereskedelmi létesítményekhez a 4. számú főúton új, szintbeli, jelzőlámpával védett gyalogos átkelőhely létesül.

A Petőfi tér és a Homokkerti városrész közötti kerékpáros kapcsolatot az „A” aluljáró biztosítja. Jelen feladat során ennek 1. szakaszát kell megtervezni, amely a felvételi épület és a Petőfi tér közötti térszín alatti kapcsolatot biztosítja. Ezen tervezendő aluljárószakasz hossza a levelező rámpával együtt körülbelül 95 méter.

Továbbá tervezik gyalogos kapcsolat biztosítását a Piac utcai irány tovább vezetésében, a peronok irányába, a „C” aluljárón. A jelen feladat során ennek 1. szakaszát kell megtervezni a felújításra és átépítésre kerülő „C” épület alatt - megközelítőleg 33 méter hosszban.

Mi épül?Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)Debrecenintermodális csomópont

Hírlevél

Hirdetés