A Fejér-B.Á.L. Zrt. és az Épkar Zrt. szakemberei elindították a cölöpalapozást.
A „C” épület elbontásával és az „L” épület építésével nyer új belgyógyászati tömböt a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház. Az új egészségügyi részleg kialakítását a Fejér-B.Á.L. Zrt. és az Épkar Zrt. konzorciuma végzi, a projekt a Beruházási Ügynökség megbízásából, a Modern Városok Program keretén belül valósul meg mintegy 11,5 milliárd forintból.
Az új épület a jelenleg működő kórház mellett, körülbelül 9000 négyzetméteres területen valósul meg. Az épület teljes alapterülete – amely 3 és fél szintet foglal magában - 7500 négyzetméter. A teljes beruházás során kialakítanak
Az elmúlt hónapokban Pető Anita, az Épkar Zrt. építésvezetője segített lapunknak követni a projekt előre haladását, most pedig Cser Szabolcs, a FEJÉR-B.Á.L. projektvezetője tájékoztatta lapunkat. Az új belgyógyászati tömb építése során nem kevesebb mint 4380 köbméter betont terveznek felhasználni, a hozzátartozó betonacél súlya hozzávetőlegesen 560 tonna körül várható. Az épület legmagasabb pontja a lépcsőház zárófödémén található attika vonala, mely 18,07 méter.
„Az épületbontási munkálatok befejeződtek, a létesítendő „L” épület földmunkái pedig elkészültek. A cölöpöző géplánc felvonulása után elindulhatott a cölöpalapozás a szükséges villámvédelmi földelés kialakításával. Az elbontott „C” épület utáni földvisszatöltési és tereprendezési munkálatok szintén megkezdődtek”
– ismertette a jelenlegi feladatokat Cser Szabolcs.
A projekt egyik és talán legnagyobb kihívása a kórház területén belül történő közműhálózatok kiváltása - élő rendszerek biztonságos üzemeltetése mellett – folytatta a projektvezető. „Folyamatos áttervezések váltak szükségessé a talajban talált régi, már nem üzemelő közművek és az új vezetékek nyomvonalának kialakításai, ütközései miatt. Szorosan együttműködve a kórház műszaki osztályával a feladatok 80%-a elkészült, a fennmaradó szakaszok a „C” épület földvisszatöltése és tereprendezése után készülnek.”
Ezzel nem értek véget a kihívások, szintén nagy feladatot jelentett a kórház régi és új ívóvízvezetékeinek átkötése és az épületek rákötése. „Folyamatos üzem mellett kellett a szükséges ívóvíz minőséget fenntartani, azokat csak laborvizsgálati negatív minták után lehetett produkálni. Ugyanez mondható el a kórház informatikai és telefon rendszereinek biztonságos üzememeltetése érdekében történő kiváltásokról is” – tette hozzá Cser Szabolcs.
A kihívások azonban jól kezelhetők a konzorciumon belüli, valamint a megrendelőkkel és a kórházzal, mint leendő üzemeltetővel való kiváló együttműködésnek köszönhetően. „Konzorciumunk és beruházóink közös célja egy korszerű, a modern kor és a 21. század számára orvostechnológiai szemmel is megfelelő szintű tömb létrehozása, mely a rohanó világunkban és a folyamatos pandémiás helyzetekben is megfelelő ellátást képes biztosítani.”
A projekt a design & build keretein belül valósul meg, amely azt jelenti, a tervezés és az építés integrált folyamat, a résztvevők együtt dolgoznak, optimalizálják a projekt tervezési és építési képességét, együtt értékelik az alternatív anyagokat és az építési módszereket.
A fentiek fényében a kórház tervezése még folyamatban van, így a betervezett anyagokat a mai korszerű technológiák figyelembe vételével határozzák meg. A belgyógyászati tömbben található szakellátások miatti kialakítás eleve speciális technológiákat követel meg a szakemberektől. Ez tartogatja majd talán a projekt legérdekesebb részét a projektvezető szerint, vagyis a szerkezetépítés utáni szakipari munkák koordinálása az alkalmazandó orvostechnikai rendszerek és eszközök figyelembe vételével.
„A folyamatosan változó kiviteli tervegyeztetések hatását, hatásait a projekt kivitelezési előrehaladása érdekében folyamatos kontroll alatt tartjuk beruházói és üzemeltetési összefogással, hogy a tervegyeztetések és változások ne haladják túl az aktuális kivitelezési feladatokat” – foglalta össze a design & build kihívásait Cser Szabolcs.
A székesfehérvári létesítmény földrengésbiztos és alkalmas a mart aszfalt újrahasznosítására is.
A város kórháza nővárszállóval gazdagodott.