A Diósgyőri Vár helyreállításának újabb lépcsői az Épkar Zrt. - FK-Raszter Zrt. kivitelezői konzorcium munkájával valósulnak meg.
Hónapról hónapra igyekszünk olvasóink számára érdekességeket megosztani a Miskolcon megvalósuló turisztikai beruházásról, vagyis a Diósgyőri Vár megújításáról. A Modern Városok Program támogatásával létrejövő projektben a térség meghatározó turistaközpontja jön létre.
Ennek elemeként többek közt körbejárható várfalak, a középkort a korabeli növényekkel és technikával újjáélesztő kert, várteraszok, a tornyok tetejére épített kilátók jönnek létre, továbbá mindehhez akadálymentes megközelítés párosul majd.
A Nagy Lajos uralkodása alatt az 1300-as években királyi székhelyként, majd a későbbi évszázadokban többször is királynői rezidenciaként szolgált várban továbbra is nagy erőkkel dolgozik az Épkar Zrt. - FK-Raszter Zrt. kivitelezői konzorcium.
A projekt előrehaladásával kapcsolatosan ezúttal is az Épkar Zrt. munkatársai, Kolozsvári Zoltán projektvezető, Stupeczky Attila építésvezető és Csehes Réka munkahelyi mérnök tájékoztatta lapunkat.
Ahogyan korábbi cikkeinkben jeleztük, alapvetően két várrészben folyik a munka, az erődítményben a belső és a külső vár fejlesztését végzik el. A belső vár rekonstrukciója során elkészül összesen körülbelül 4500 négyzetméteres alapterületnyi új épület, illetve az északnyugati szárnyban a lépcsőházi tornyot és az azt megkerülő rámpát is visszakapja a vár.
A külső vár részét képező Királynék kertjét középkori kertészettechnikával, korabeli forrásokból kiválogatott fűszer- és gyógynövényekkel telepítik be. Ezenkívül négy bástyapárt is visszaépítenek, külső várteraszokat létesítenek, két szinten pedig úgy alakítják ki a várfalat, hogy azon végig lehessen sétálni. A tornyok helyreállítása során pedig a legfelső szinteken kilátókat is megvalósítanak.
A várban folyó aktuális munkák kapcsán Csehes Réka elsőként a külső várbeli tevékenységekre tért ki: az itt emelkedő északi és keleti oldali bástyáknál megvalósított - a középkori magyarországi építészetben közkedvelt bordás boltozat, vagyis a - csillagboltozat falazási munkái jó ütemben haladnak, lassan be is fejeződnek.
Folyamatban van a külső vár északi teraszának kialakítása, itt jelenleg sziklabontási munkákat folytatnak a szakemberek. A külső vár déli bástyája megkapta zárófödémjét, ez azt jelenti, a rétegrend kialakítása után a déli csigalépcsőn át látogathatóvá válik a bástya.
Az északnyugati szárnyban található hatszögletű, lépcsőházi funkciót ellátó torony falazását végzik, mindemellett az azt megkerülő rámpa megkapta betonszerkezetét.
Továbbá a külső konyhaépületnél meglévő régi kőkeret egy darabját újra elhelyezték az új kőfalban. A külső várfal egyre inkább nyeri el végső megjelenését, hiszen a kőburkolat impregnálása történik. Ezzel az anyagkezelési művelettel a nyugati oldali falszakaszon már el is készültek, így ezen a részen már látható, hogyan fog valóban kinézni a külső várfal – tette hozzá Csehes Réka.
A székesfehérvári létesítmény földrengésbiztos és alkalmas a mart aszfalt újrahasznosítására is.
A város kórháza nővárszállóval gazdagodott.