Négy osztállyal működő általános iskolát és tornatermet hoz létre a Ke-Víz 21 Zrt.
Év végére elkészül a Tolcsvai Általános Iskola új felső tagozata a Ke-Víz 21 Zrt. munkájával. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község új oktatási intézménye a Sárospataki Tankerületi Központ beruházásában valósul meg nettó 510.169.752 forint értékben, uniós támogatási forrás felhasználásával.
Az új iskolaépületet Tolcsván, a Kossuth Lajos utca és a József Attila utca közötti műemléki területen az Óvoda melletti ingatlanon alakítják ki a felső tagozatosok számára egy több mint tízezer négyzetméteres területen.
A 2021 áprilisában kezdődött és idén decemberben befejeződő projekt során egy hagyományos szerkezetű, földszint+emelet beépítésű iskolai szárnyat alakítanak ki a Ke-Víz 21 Zrt. szakemberei, valamint ragasztott fatartós tetőszerkezetű tornatermi szárnnyal bővítik az iskolát.
Borbély Norbert termelési főmérnök foglalta össze lapunk számára, hogyan is készül az iskola épülete, milyen helyiségekkel látják el, milyen kialakításokkal valósítják meg az új létesítményt.
Az épületegyüttes két fő nyeregtetős tömege a főutcával párhuzamos elhelyezésű, kontyolt nyeregtetős megjelenésű, a tornaterem pedig oromfalas jellegű. A két fő tömeg között enyhe hajlású, félnyeregtetős térlefedés köti össze az épületrészeket, és jelenti a főbejáratot biztosító előteret.
A kétszintes épület alsó szintjén található a bejárat, amely a tereplejtés miatt a közúttól körülbelül 4-5 méterrel lejjebb lévő terepszinthez csatlakozik.
A földszinti, oktatási szárnyban kapnak helyet a tantermek, a csoportszoba, a szaktanterem, a szertárak, a mosdók és a lépcső. A két épületszárny között található a bejárati előtér, melyből északi és déli irányba lehet kijutni a közösségi udvarokra. Az előtérhez keleti oldalon kapcsolódik a tornatermi épületrész, melyben található
Az épületen kívül udvar, zöldterület és későbbi sportpálya csatlakozik a földszinthez. Az emeleten folytatódik az oktatási funkciót ellátó szárny, itt tantermek, csoportszoba, szertár, valamint tanári szoba, irodák és kiszolgáló helyiségek kapnak helyet.
Borbély Norbert elmondta, az első ütemben az iskola épülete valósul meg, valamint a külső munkák két részre bontva. Az első rész keretében
A külső munkák második felében a Kossuth Lajos utca felőli emelt udvar tereprendezése valósul meg a lépcsős padsorokkal, illetve a déli lépcső és a bejárati pavilonok. Ide tartozik továbbá a Gabion támfalak kialakítása is.
„Jelenleg az épület külső homlokzatának felületképzése van folyamatban, valamint a belső szakipari munkák közül a felületképzés folyik az iskolai részen, emellett a hideg- és melegburkolási munkák is elkezdődtek. Beépítettük a homlokzati nyílászárókat, a belső ajtótokokat, elkészültek a gépészeti és elektromos alapvezetékelések, a kazánházi gépészeti szerelés pedig szintén folyamatban van” – fűzte hozzá a termelési főmérnök.
Hét emeletes lakópark beruházása rajtol el az év végén.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules, a Market építette fel a komplexumot.