A Ruttner-ház a Cemix termékeivel újult meg.
A közelmúltban számoltunk be az akkor már jól haladó veszprémi Ruttner-ház projektjéről, melynek során a veszprémi óvárosban egykor vas- és fűszerkereskedésként működő épületet romos állapotából újjáélesztették, miközben megőrizte egykori homlokzatát és klasszicista jellegű belső udvarát
A dunántúli vármegyeszékhely európai kulturális fővárosi titulusához méltó fejlesztést a Kuti és Fia Kft. kivitelezte, a tervező az I-Quadrat Kft. részéről Madarasi-Papp Rita. Az 1850-es években emelt, később szecessziós stílusban átépített műemléképület a Cemix Hungary Kft. termékei segítségével nyerte vissza régi fényét.
A május 10-i átadó ünnepségen Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, hogy az épület 1,4 milliárd forintból újult meg és egyben felidézte azt is hogy Veszprém aranykora a 19. század végére, 20. század elejére tehető.
A Ruttner-házban a 33 vendég fogadására alkalmas szálláshely mellett egy kávézó is helyet kapott, a Várbörtön kiállításhoz kapcsolódva pedig jegypénztárat és fogadóteret is kialakítanak.
Az épületet Ruttner János vaskereskedő építette át földszintes házból emeletes lakóházzá az 1850-es években. Az emeleten a család lakott, a földszinten pedig a kereskedés működött. A ház 1958 óta országos műemléki védettség alatt áll.
Elkészült a Sátoraljaújhely-Hollóháza-Kéked közötti 18 kilométernyi útfejlesztés. A 3719-es út felújítása gördülékenyebbé teszi az eljutást a Zemplén térségéből az M30-as autópályáig.
A bölcsődei ellátáson kívül, az igény szerinti korai fejlesztés körülményeit is megteremtették az új dabasi intézményben.