A MEVA zsalurendszereinek segítségével három fázisban valósul meg az épület kivitelezése, a közel 430 ezer négyzetméteren fekvő üzemben pedig 2025-ben kezdődhet majd meg a gyártás, ahol a legszigorúbb környezetvédelmi előírások mellett, lítium akkumulátorokhoz használt katódanyagot gyártanak majd.
Legutoljára áprilisban adtunk hírt a dél-koreai EcoPro debreceni gyárberuházásának alapkőletételéről, ahol évente mintegy 108 ezer tonna katódanyagot fognak előállítani az Európában szokásosnál is jóval szigorúbb környezetvédelmi előírások mellett. A 280 milliárd forint értékű beruházást az állam 30 milliárd forinttal támogatta.
A hajdúsági városban immáron kezdetét is vették a komplexum építkezési munkálatai: a nagyszabású projekt kivitelezője a Lakógép Kft., a szerkezetépítésért pedig a Market Csoport monolit vasbeton szerkezetépítői tevékenységet végző leányvállalata, a Moratus Kft. felel, akik alvállalkozóként a MEVA Zsalurendszerek Zrt. MT60-as állványrendszerét választották az ehhez szükséges feladatok ellátásához.
A projekt megvalósításával kapcsolatban Gazgyik Szabolcs, a MEVA Zrt. értékesítő mérnöke adott tájékoztatást lapunk megkeresésére. Elmondta, a közel hat méteres magasságban lévő födémek zsaluzása könnyen és gyorsan megoldható volt a MEVA MT60 nehézállvány rendszerének köszönhetően, ami nagy magasságokban is lehetővé teszi a biztonságos munkavégzést.
„A szóban forgó termék 1,70m*1,70 méteres alaprajzi kialakítást kapott, amely mellett egyszerűen daruzható, vagy akár komplett egységként is görgethető, mely megfelel a legszigorúbb nemzetközi biztonsági előírásoknak is”
– hangsúlyozta a szakember.
A további tulajdonságait illetően megtudtuk, a 100, 75 és 50 centiméteres keretmagasságainak köszönhetően a termék által bármilyen magasság tetszőlegesen megépíthető, emellett további előnye, hogy a tartóállvány-torony egyszerűen, gyorsan és szerszámok, illetve kötőelemek nélkül is szerelhető. Az MT60-as állvány ugyanakkor az optimális alátámasztást is biztosítja: a lábanként 60 kN teherbírása által akár 71 cm vastagságú födém is megvalósítható vele.
„Az MT60-as állvány a gördítő kerekek segítségével akár egészen 6 méteres magasságig is könnyen mozgatható, ezáltal nem kellet szétbontani a teljes állványzatot, így egyszerűen használhatjuk a további ütemek zsaluzásához is”
– mondta el Neubauer Ádám, a Moratus Kft. főépítésvezetője.
A tájékoztatásban ugyanakkor azt is kiemelték, hogy a zsalutervek elkészítéséhez Csordás Krisztián, a Meva zsalutechnológus tervező mérnöke is nagy segítséget nyújtott, aki a legmodernebb technikát alkalmazva, 3D-ben készítette el a zsaluzási terveket.
A vállalat első Dél-Koreán kívüli üzemének kivitelezése az ütemterveknek megfelelően halad – tette hozzá végezetül az értékesítő mérnök.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.
A KÉSZ Csoport kivitelezi a Flex autóelektronikai fejlesztését, mely a ZalaZONE-nal együttműködésben valósul meg.