2024.10.11, Péntek
Erdei konferenciaközpont építésével folytatódik a Mura-vidék fejlesztése
magyarepitok.hu (a kép illusztráció)

Erdei konferenciaközpont építésével folytatódik a Mura-vidék fejlesztése

magyarepítok.hu, TED

2023.09.08. 08:30 - Móré Levente

Kerékpárutakat, kisvasutat és számos, kisebb fejlesztést valósítottak már meg a dél-zalai Mura-vidéken. A Mura Programban most az eddigieknél is nagyobb ívű építkezésekbe kezdenek.

Hirdetés

A 2016-ban létrehozott Mura Program több mint 80 települést érint, amelynek során az ökoturisztikai attrakciófejlesztés és az élőhelyek védelmének jobb szervezése mellett a mezőgazdasági innovációra és a tudásátadásra helyezik a hangsúlyt. A program végére 100 kilométernyi kerékpárút köti majd össze a településeket, a természeti és kulturális látnivalókat, valamint a Mura-menti Kisvasút állomásait, amelynek nem csupán a pályáját újították fel, de új járművekkel is emelték a szolgáltatás színvonalát. 

 

Átélhető természet

A Dél-Zalai Területfejlesztési Társulás által frissen kiírt közbeszerzések eredményeként Eszteregnye térségében két-két ütemben épülhet fel a vármegyei kormányhivatal tájékoztatása szerint kettő, 1100 m2-es épület, amelyben többek között:

  • konferenciaközpont épülhet 120 fős rendezvényhelyszínnel, amelyhez
  • a kapacitásának megfelelő konyha, valamint 60 fő egyidejű befogadására alkalmas étterem és kávézó,
  • szigetként tervezett recepciós pult és jegyiroda,
  • vegyesbolt,
  • VR Moziterem,
  • virtuális látogatóterek és
  • Smart Forest szabadulószobák készülhetnek.

Az erdő megismerésére, a természeti környezet minél jobb megélésére fókuszál a területet érintő fejlesztés, ebben fedett-nyitott terek és üvegportálok által elzárt, szellős belső világ segíti majd a természet nyújtotta látvány élvezetét.

 

Vonzó attrakciók

A Misztikus erdő-projekt során emellett lombkoronasétány épülhet, amelynek vezetett útvonalán, tematikusan szervezett, élmény-orientált eszközök is helyet kaphatnak; valamint hatvannál is több parkoló. A fogadóközpontban elhelyezendő VR univerzum félgömb-kupolája képek térbeli megjelenítésére, akár hologramos vetítésre is alkalmas lesz.

Ezen felül erdei szállás épülhet majd a Smart Forest-projekt keretében a telek hátsó területein, ahol magas építészeti színvonalú, kortárs elemeket felvonultató erdei kabinokban, a hatalmas fák között részesülhetnek természetközeli élményben a nyugodt pihenésre vágyó látogatók. A 30 apartman, mindegyike legalább négy fő fogadására lesz alkalmas, ezek megközelítését pedig nagy befogadóképességű parkolóval is segítik majd.

Mi épül?Zala vármegyekonferenciaközpontMura-programturizmus

Hírlevél

Hirdetés