A Fejér-B.Á.L. és az Épkar konzorciumának munkája nyomán már egyértelműen látszik, hogy a célegyenesbe ért a projekt.
Nemcsak Székesfehérvár, hanem egyben a térség egyik legfontosabb beruházása a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új épületének kivitelezése. A Fejér-B.Á.L. Zrt. és az Épkar Zrt. közösen dolgozik a három és fél szintes tömbön, ahol nyáron már az üzempróbák is elindulhatnak.
Nemrég forgatott videónkban kívülről megmutatjuk az épület immár szinte teljesen felhelyezett burkolatát, belülről pedig a folyamatosan zajló szakmunkákat is. Az új belgyógyászati központ összesen több mint 6100 négyzetméteren fogadja majd az egészégügyi dolgozókat és pácienseiket.
Keretmegállapodással készíti elő nagyszabású fejlesztéseit a Budapest Airport.
Elkezdődnek az alapozási és építési munkák a Körszálló helyén: a nagygépes visszabontási szakasz lezárultával, mérföldkőhöz érkezett a The Icon by Marriott Residences Budapest beruházása. A Rózsadomb tövében olyan új toronyépület épül, amely megőrzi az egykori Körszálló jellegzetes hengerformáját és tömegarányait. A projekt műszaki hátteréről, kihívásairól, a szerkezetcsere okairól, az építészeti értékek továbbörökítéséről Balassa Lászlót, a Market Asset Management Zrt. ingatlanfejlesztési vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.