2024.10.12, Szombat
Nyáron kezdődnek az üzempróbák a székesfehérvári kórház új belgyógyászati épülettömbjében

Nyáron kezdődnek az üzempróbák a székesfehérvári kórház új belgyógyászati épülettömbjében

magyarepitok.hu

2024.06.11. 18:41 - Sándor Csilla

Elkészültek a burkolással és a festéssel, jelenleg a beépített bútorok elhelyezése zajlik az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából megvalósuló 112 ágyas kórháztömbben, amelynek munkálatai a Fejér-B.Á.L. Zrt. és az Épkar Zrt. konzorciuma generálkivitelezésében valósulnak meg.

Hirdetés

A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új belgyógyászati épülettömbjében és azon kívül is az ütemtervnek megfelelően folynak a munkálatok. A kivitelezés készültségi szintjéről időről-időre beszámolt portálunk.

 

 

Az új épületben rövidesen valamennyi szakipari munka befejeződik – tájékoztatta portálunkat Cser Szabolcs, a Fejér-B.Á.L. projektvezetője. A meleg-hidegburkolatok a helyükre kerültek és a betegszobák festésével is végeztek.  Az épületbelső kialakításának következő fázisában az elektromos- és gépészeti szerelvények mellett, elkezdik a beépített bútorok elhelyezését is.

 

 

A betegszállítás zavartalan biztosítása mellett újul meg az összekötő folyósó

A kivitelezés a régi és az új épület közötti összekötő folyosó rekonstrukciós munkálataival folytatódik. Itt megtartják az eredeti acélszerkezetű tartóvázat, az átjáróba új, egyedi méretezésű, korszerű nyílászárókat építenek be. A folyosón kiépítik a hűtő-fűtőrendszert, majd burkolják és kifestik az újjászülető építményt.

 

 

A felújítással járó feladatokat úgy végzik el, hogy közben a folyosó egyik felében biztosítják a betegszállítás zavartalanságát és a kórház napi működését biztosító személyek közlekedését. A két épület közötti átjáró felújításával párhuzamosan befejezik az új részleg dél-nyugati homlokzatát és megépítik az előtető fémszerkezetét is.

 

 

Új parkolókat, járdákat építenek, a parkokba évelő növényeket telepítenek

A kórház új tömbje körül már elkezdődtek a tereprendezési munkálatok. Az utak- és járdák építése, helyreállítása mellett kialakítanak egy belső parkolót. A kivitelező emellett modernizálja az intézmény parkját is, amelybe nap- és árnyéktűrő virágokat, cserjéket és fákat telepítenek. 

 


Nyáron elkezdik az épület üzempróbáit

A projekt következő nagy mérföldköve a tervek szerint júliusban kezdődő üzempróba lesz.

Mindez jelzi, hogy az új, 112 ágyas kórháztömb, amelynek alapkövét 2022 márciusában tették le, rövidesen betöltheti a gyógyító, egészségmegőrző funkcióját.

 

 

A közel 6100 négyzetméter hasznos alapterületű épületben a tüdőgyógyászati, infektológiai és onkológia osztály és ambulanciái kapnak helyet.

Galéria

Mi épül?Épkar Zrt.Fejér-B.Á.L. Zrt.SzékesfehérvárSzékesfehérvári kórházÉpítési és Közlekedési Minisztériumüzempróba

Hírlevél

Hirdetés