2024.09.09, Hétfő
Modern épületben használják ki Tatabányán az előregyártás előnyeit

Modern épületben használják ki Tatabányán az előregyártás előnyeit

magyarepitok.hu

2024.07.30. 07:46 - Móré Levente

A hagyományos téglaépítés, valamint a Leier előregyártott elemeinek előnyeit ötvözi a Tatabányán épülő társasház.

Hirdetés

Sorra épülnek a társasházak Tatabánya déli peremén - jelentősen felértékeli e területet a jó infrastruktúra és a kedvező telekárak találkozása. Ebbe a sorba illeszkedik a sportpályákkal szegélyezett Szepesi Gusztáv utcában épülő új társasház is, amely érdekes telepítési megoldásával és kielemelt minőségével hoz új színt a környék házai közé.

 

 

Két épület, ötven lakás

Hosszú évek óta tartó, sikeres együttműködés jellemzi a Schatz Ház Kft. és a Leier Hungária Kft. kapcsolatát, hiszen a két cég több mint egy évtizedes közös munkája során számos projektet tudhat már maga mögött. Legújabb projektjük két L alakú, egymástól azonban kissé elforgatott épületből álló társasház 2023 júniusában indult kivitelezése, amelynek szerkezete az előregyártott technológia előnyeit kihasználva, kevesebb mint öt hónap alatt készült el.

„A várhatóan 2025 májusában elkészülő, két különálló lépcsőházzal rendelkező Origó lakóparknál fontos tervezési és kivitelezési szempont volt, hogy a kiváló léghanggátlási értékekkel rendelkező kéregfalak mellett az előregyártott lépcsők is lépéshang-szigetelő rendszerrel készüljenek”

– emelte ki Takács Gábor, a Leier előregyártott vasbeton szerkezetek üzletágvezetője.

 

 

A két önálló épület a külső, fedett folyosókon keresztül csatlakozik egymáshoz, így biztosított a közvetlen átjárás a két épület között, mindemellett a két lépcsőház egyikében egy lift is rendelkezésre fog majd állni. A lakópark 50 lakása mellé 11 önálló, zárt garázsbeálló, több felszíni parkoló, illetve a két épület közötti belső udvaron egy közös tároló egység is épül.

 

 

Kiválóan hangszigetelő, precízen telepített falak határolják a lakásokat

Modern, energiahatékony és gyorsan megvalósítható épület létrehozását kérte tehát a beruházó Spirit Lakópark Kft. a projekt résztvevőitől, amihez a Leier Hungária Kft. számos termékkel járult hozzá:

  • több mint 3800 m² Leier kéregfödémet,
  • 2400 m² előregyártott Leier kéregfalat és
  • többszáz raklap LeierPlan falazótéglát is szállított az építkezéshez.

E termékek ráadásul nem csak az építkezés gyorsaságát segítették elő, hanem a leendő lakók számára is biztosítják a kiváló hőszigetelési és léghanggátlási előnyöket. A lakáselválasztó 20 cm vastag Leier Kéregfal 56 dB értékű léghanggátlási értéket teljesít, amely megfelel egy 30 cm vastagságú mészhomoktégla vagy kerámia falazóelem tulajdonságainak, így a vékonyabb falszerkezet miatt hasznos lakóteret nyerhettek a lakók.

 

 

„Nagyban felgyorsítja a kivitelezést az előregyártott elemek beépítése, amelyekhez kevés élőerő szükséges. Leier elemek beépítésével ráadásul eladható alapterületet tudtunk növelni”

– tették hozzá a kivitelező Schatz Ház Kft. munkatársai.

 

Összeszokott csapatra volt szükség

 

 

Kihívásokat tartogatott az épület alapozása is a kivitelezés során, hiszen egy korábbi bányaterületen épül a társasház, amelynek területét széniszappal töltötték fel. A talaj adottságai miatt speciális mélyépítési technológiára volt szükség: a mélyalapozást a 235 db 40x40 cm keresztmetszetű és 13-15 méter hosszúságú előregyártott vasbeton vert cölöp alkotja.

A külső falak LeierPlan nútféderes csiszolt kerámia falazóelemekből készültek, amelynek különleges, csiszolt gyártási technológia milliméter pontosan egyforma elemeket eredményez, így rendkívül méretpontos falazat építését teszi lehetővé. LeierFix ragasztóhabos technológiának köszönhetően pedig a kivitelezés is jelentősen gyorsabb, mint a hagyományos falazási technológia esetében.

 

 

A Leier Hungária Kft. és a Schatz Ház Kft. együttműködése továbbra is példaértékű az építőiparban, ennek remek példája e ház is, melynek kivitelezése a befejező szakaszához közeledik. A hátralévő munkálatok tekintetében szeptemberben tervezetten már a burkolásra és a festésre is sor kerül, így hamarosan birtokba vehetik a lakók új otthonaikat, akik számos előnyt élvezhetnek majd az előregyártott szerkezeteknek köszönhetően. Az épület kiváló léghanggátlási és hőszigetelési tulajdonságokkal rendelkezik, amely alacsonyabb energiafogyasztást és ezáltal alacsonyabb rezsiköltségeket eredményez, élhető lakókörülmények mellett.

Galéria

Mi épül?Leier Hungária Kft.Schatz Ház Kft.Tatabányaúj építésű lakásoklakásépítéstechnológia

Hírlevél

Hirdetés